Regényírás

Bevezető

Ez az oldal segítséget kíván adni egy regény megírásához. Fontos megjegyeznem, hogy az itt leírtak az én elgondolásaim tükrözik. Egyszerűen, tömören, és a lényegre fókuszálva igyekszem bevezetni az olvasót abba a regényírás módszerbe és technikába, amit saját magam részére dolgoztam ki, és ami mentén jómagam is írom a történeteimet. Eredetileg forgatókönyvírással és szerkesztéssel foglalkoztam, ezért nagyon sok elvet, metódust a filmírásból csempésztem át. Vannak írók, akik azt mondják, óvakodni kell attól, hogy a filmszerű gondolkodás beszivárogjon a regényírásba, mert akkor az elveszti a függetlenségét, másságát. Én ezt nem tudom megítélni. Minden alkotónak szíve joga eldönteni, számára melyik út a kedvezőbb. Hozzám a filmszerű gondolkodásmód áll közelebb, megfűszerezve azzal a gazdagsággal, amit csak a szépirodalom tud nyújtani az érzelmek, gondolatok és hangulatok leírásával. Az életem során rengeteg szakirodalmat olvastam át, hogy megtanuljam az írói szakma fortélyait. Már csak azért is, mert az írás mellett ez az egyik kedvenc időtöltésem. Mindig érdekelt, hogy írnak mások. Mik a műhelytitkaik, milyen tanácsokkal látják el a kortársiakat, miben látják egy mű sikerét és mik azok a hibák amitől óva intenek. Nagyon sok könyv van, amelyik az írás művészetéről és technikájáról szól, rengeteget lehet találni az interneten. Többek között Egri Lajos, Christopher Vogel, Joseph Cambel, John Jarvis, William Goldman, Sidney Lumet, Syd Field, Nigel Watts, Stephen May, Stephen King, Blake Snyder és még sorolhatnám azon kiváló szerzőknek a nevét, akiknek érdemes elolvasni a könyvét. Ahány szerző, annyiféle elképzelés arról, mitől lehet egy történet sikeres. Ez ugyanúgy vonatkozik a regényírásra és a filmírásra egyaránt. Ez az oldal arról szól, amit én ezekből megtanultam, feldolgoztam, kiértékeltem, elfogadhatónak és követendőnek tartok. Tehát azt a módszert ismertetem meg, amit magam is használok mind a regény, mind a forgatókönyvírás munkáim során. Persze, ez sem ad mindent felülmúló receptet a sikerhez, mert ilyen szerintem nem létezik. Viszont minden szerző minden könyvében van valami új, valami más, ami épít minket. Ha ezen az oldalon ilyen segítségre talál, akkor már megérte elolvasni. Ez az oldal nem egy dramaturgiai vagy írástechnikai szakírás, hanem egy segítő szándékú alkotás.

A sikeres író.

Szerintem minden író álma a siker. A legtöbb esetben nem az anyagi siker, ami motiválja, hanem az erkölcsi. siker. Egy ember, aki elismerésre méltót alkotott, letett valamit az asztalra. Természetesen nincs annál klasszabb dolog, mint amikor az ember abból él, ami örömet okoz neki. Nem értem, amikor valaki azt mondja, őt nem érdekli, hogy sikeres lesz-e a könyve vagy sem. Ha nem érdekli, akkor miért adja ki? Akkor miért hirdeti mindenfelé, hogy lássátok íme, az új művemet. Akkor nyugodtan írhatna csak az asztalfiókjának. A másik, ami felbosszant, amikor valaki azt mondja, majd a jövő felfedezi a műveit és akkor majd… Én megmondom a tutit: vagy most lesz valaki sikeres író, vagy soha. Nem fogja felfedezni a halála után senki. Mert hiába zseniális a könyv, vagy a könyvei amit írt, már nincs jelen, meghalt és így már senkinek sem üzlet(!) vele foglalkozni, mivel már nem aktuális (ezt nem én találtam ki, egy nagyon ismert nemzetközi kiadó marketing szakembere nyilatkozta ezt. Igaza van.). Az teljesen más, ha már életében sikeres volt, ott egész más a pozíció. Akkor még a halála után hosszú-hosszú évtizedeken át kiadják a könyveit, a köztudatban marad. Tehát igenis legyen az a cél, hogy sikeres legyél. Most legyél sikeres, ne a halálod után.

Utóirat:

Természetesen, semmit sem kötelező betartani abból, ami itt le van írva, mert a regényírás legfőbb szabály az, hogy nincsen szabály. De én jó tanácsként ajánlom minden szerzőnek, hogy gondolja át, és értékelje ki magában az itt olvasottakat.

Ne használj Mesterséges Intelligenciát regényíráshoz!

Ettől óva intem a szerzőket, bár mindenkinek szíve joga ezt eldönteni. Először is, etikai oldalról megközelítve: azt nem Te írtad! Az nem a Te alkotásod! Az nem a Te tehetséged gyümölcse! Ahogy a régi magyar közmondás is tartja: Más tollával ékeskedik. Bennem még annak a gondolata sem merült fel, hogy MI-t használjak a történeteim megírása során. Én írónak érzem magam. Lehet, hogy jó író vagyok, lehet hogy rossz, de én ez vagyok! Belőlem ennyi jön ki, ennyire vagyok képes, de legyen bármilyen is az írásom, büszke vagyok rá, mert az én alkotásom.

Miért ne használj MI-t.

Az első és talán legfontosabb, hogy a könyvkiadásnál nyilatkozni kell arról, ha MI által generált tartalom van a könyvben! Még akkor is, ha azt átdolgoztuk vagy átalakítottuk! Mivel, az ebből eredő szerzői jogi felelősség a kiadót terheli, azaz magánkiadásban, a szerzőt! Ma a legtöbb kiadó az MI-vel készült tartalmat, még ha azok csak rész elemei is a szövegnek, sem engedélyezi felhasználni. Ez a külföldi kiadóknál már eleve szabály. Ha a szerző, vagy az azt képviselő kiadó feltölti a könyvet valamelyik ismert könyvforgalmazó internetes webáruházába, akkor a legtöbb ilyen helyen a feltöltő már köteles nyilatkozni arról, hogy a mű részben vagy egészben tartalmaz-e mesterséges intelligenciával generált elemet. (csak halkan megjegyzem: nem, nem tudod elrejteni, mert az MI, hiába írtad be a saját instrukcióidat, nem fog teljesen egyedi szöveget alkotni neked. Könnyen előfordulhat, hogy más, aki hasonló gondolatokkal bombázta, annak majdnem ugyan azt vagy nagyon hasonló szöveget adott ki. A lényeg, hogy a nagy könyvforgalmazók cégek rendelkeznek olyan szoftveres megoldással, ami felismeri és kiszűri a MI-vel generált tartalmakat. Ilyen például az Amazon is.)

A tervező, a felfedező és a majdnem író.

Háromféle író létezik, vagy nagyjából három nagy csoportba sorolhatjuk őket. Az egyik a tervező típus, a másik a felfedező típus, a harmadik pedig a majdnem író.

A tervező, azaz a plotter egy olyan személy, aki részletesen megtervezi a történetét, legyen az regény, novella vagy forgatókönyv. Pontosan tudja, hogy mikor mi következik a történetben. Egyesek rendkívül részletesen kidolgozzák a történet lépéseit, a karaktereket, a helyszíneket stb., míg mások csak nagyjából, de mégis átgondoltan teszik ezt meg.

A felfedező, azaz a pantser típus nem foglalkozik tervezéssel. Lényegében hasonló mint az a festő, aki ala príma fest, azaz úgy, ahogy a vásznon épp kialakul, vagy a zenész, aki rögtönöz (improvizál). A pantser leül és ír, ahogy a történet áramlik ki a képzeletéből. Nem kötik őt a drámaírás szabályai és a metódusok. Nem szereti, ha a fantáziája bármilyen korlátok közé van szorítva. Ezek az írók általában “hagyják, hogy az események maguktól alakuljanak, sodródjanak tovább a saját útjukon”. Ha Ön felfedező, azaz pantser típus, és nem is kíván ezen változtatni, akkor ez az oldal valószínűleg nem Önnek szól! De ha mégis úgy dönt, hogy elolvassa, akkor azzal szerintem egy jelentős lépést tesz annak érdekében, hogy sikeres író legyen!

A harmadik típus, a majdnem író. Ebből a típusból van a legtöbb, az írók közel 99.99 % ide sorolható. Ők azok a személyek, akik imádnak írni, rengeteg ötletük van, szinte mindegyik írói fórumban ott vannak, de még soha egy könyvet sem fejeztek be, azaz írtak meg. Egy könyvet az elejétől a végéig megírni, nagyon komoly kihívás. Rengetegen vágnak bele, majd hamar belefáradnak, megunják és abbahagyják, sokszor már a legelején. A leggyakoribb ok, hogy időközben újabb ötlet jut eszükbe, ami jobban tetszik nekik, és abba kezdenek bele. Így a végén, soha nem készül el egy regény sem. És könnyen előfordulhat, hogy egy őstehetség így vész el. Még gyerekkoromban hallottam ezt: "Mi a különbség a tehetség és a zseni között? A tehetségnek nagyon sok jó ötlete van, a zseni meg is valósítja azokat".

Én hiszek a tervezés erejében. Hiszek abban, hogy egy könyv csak úgy lehet sikeres, ha az előtte pontosan meg lett tervezve. Én plotter vagyok. Bár az is igaz, hogy egy ponton van némi átfedés a plotter és a pantser stílus között. Amikor a plotter a tervből kész szöveget varázsol, tulajdonképpen pantserként dolgozik. Hiszen, amikor a struktúrát megtölti tartalommal, az rögtönzéssel születik, még ha előtte pontosan le is írta, az adott jelenetben mi fog majd történni. A tervezést azért tartom fontosnak, mert az írót nem érik meglepetések írás közben. Pontosan tudja, merre tart a történet, mert ismeri a sztorit az elejétől a végéig. Tudja, mikor melyik jelenetnek kell következnie, és a történet kialakítása során már ügyesen el tud rejteni olyan utalásokat, eseményeket, amelyek a könyvnek csak egy adott pontján nyerik el az értelmüket, vagy válnak a történet egy fontos momentumává. Ezt nagyon szeretik az olvasók. Ez a felfedező, vagy pantser stílusú írásban nagyon nehezen kivitelezhető, ha egyáltalán meg lehet oldani. Sokszor olvasni olyan posztot, vagy hozzászólást fórumokban, hogy “elakadtam a történetemben, hogyan folytassam tovább?”. És ötleteket, javaslatokat vár másoktól. Számomra ez teljes írói kudarcot jelent. Egyértelműen látszik, hogy a szerző pantser. Lelkesen nekilendült az írásnak úgy, hogy fogalma sincs arról, miről fog pontosan szólni a történet, és mi fog történni benne a szereplőivel. A másik típus az, aki nem adja fel az írást, hanem újabb és újabb “kalandokba“ keveri a szereplőit és így folytatja tovább a ”valahogy majd véget ér” történetét.

A legtöbb bestseller író plotter (legalábbis a “Writers Masterclass” szerint), de sok híres pantser is van (például Stephen King, állítják sokan, bár én azért nem lennék ebben olyan biztos). Arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik író melyik típusba tartozik és ezt általában a nyilatkozataikból szűrik le. A legtöbb bestseller könyv viszont plotter, ami a könyv felépítéséből és szerkezetéből felismerhető. Zavart csak az okoz, ha a szerző magáról határozottan kijelenti hogy Ő pantser szerzőnek tartja magát. Az írók a legtöbb esetben nem szeretik elárulni a műhelytitkaikat. Nem azért mert irigyek, hanem azért, mert ez az Ő szellemi apportjuk a vállalkozásban. A technika, ahogy megalkotják a műveiket, ötvözve a tehetségükkel. A plotter regényekből készülnek a leggyakrabban filmváltozatok, mivel ezek dramaturgiailag közel állnak a filmhez.

Az ötlet

Az első dolog, ami elindít valakit az írás útján, az ötlet. Beugrik valami idea, amiről azt gondolja, micsoda jó könyvet vagy filmet lehetne készíteni belőle. A legritkább talán az, ha valaki úgy dönt, hogy író lesz, és csak ezután kezd el ötletek után kutakodni. Az első könyv általában egy hirtelen jött ötletből születik. Később persze változik a helyzet. Vannak írók, akikből ömlenek a jó sztorik, és vannak, akiknek ez nem megy, és ekkor írói válságba kerülnek. Nagyon sok embernek van jó film, vagy regény ötlete, de nagyon ritka, hogy ebből születik is valamiféle alkotás. A leggyakrabban azért, mert nem áll neki az írásnak, mivel nem érez tehetséget hozzá. Ami viszont gyakrabban fordul elő, hogy valaki túlbecsüli az ötlete értékét. Azt hiszi, valami zseniális egyedi dolog jutott az eszébe, de a valóság sajnos nem ez. Az ötlet önmagában semmit sem ér. Az értéke kb. a nullához konvergál. A filmes és író fórumokban naponta tucatjával bukkannak fel olyan posztok, ahol valaki az ötletét próbálja eladni. Persze eredménytelenül. Az ötlet csak egy ötlet, az érték, a hozzáadott mű. Ezekben a fórumokban a legtöbb jóindulatú tanács az, hogy írd meg magad. Ötletet senki sem vásárol. A legtöbben azért hiszik az ötletüket egyedinek meg zseniálisnak, mert nem tudnak róla, hogy ilyen, vagy nagyon hasonló már létezik. És ez érthető is, hiszen ki lenne képes arra, hogy a világ összes regényét meg filmjét ismerje. Olyan hihetetlenül sok regény, novella és film létezik, hogy nagyon nehezen elképzelhető, hogy az ötletgazda valami igen ritka nagy csodára akadt volna az elméjében. Amikor -és itt elsősorban a filmes fórumokra gondolok- ha valaki mégis veszi a bátorságot és kiírja az ötletét, általában egy tucatnyi hasonló film és regény linkjét dobálják alá a fórumozók. A másik paranoia, hogy ellopják az ötletét. Ez a paranoia csak akkor valós, ha az illető meg is akarja írni belőle a regényt vagy a filmet. Akkor tényleg nem jó ötlet nyilvánosságra hozni. Én sem mondom el senkinek az ötleteimet (kivéve a páromnak és a gyermekeimnek) ha azon gondolkodom, hogy megírom. Nem kell azon stresszelni, hogy van e hasonló vagy nincs, hanem meg kell írni. Így lesz az ötletből érték. A kész mű az érték.

A történet

Az emberek szeretik a történeteket. Szeretik a filmeket, a könyveket, a tévésorozatokat, mert történeteket mesélnek el. Rajonganak azokért a magazinokért, amik sztoriznak nekik. A mesék is sztorik. A mese a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsük, mit is jelent valójában a történet. A jó legyőzi a rosszat (a gonosz megbűnhődik). A jó elnyeri a jutalmát (a jó eléri a célját).

A fenti két mondattal össze is foglaltuk a történet mesélés lényegét. Ez a két kijelentés ráhúzható a világ szinte összes irodalmi és filmalkotására (vannak kivételek, mint például az “erős vagy intenzív” történetek, amelyek végén meghal a főszereplő, vagy valaki, aki közel állt hozzá, tehát a főszereplő, bár legyőzte az "ellenfelét", vagy elérte a célját, mégis vesztes lesz) A regény alapja a történet. Azaz valakivel valami történik. Nem több történet van egy regényen belül, csak egy. A történet maga egy fő esemény, ami mellé kiegészítő események és mellékszálak (visszaemlékezések, háttér történetek stb.) kapcsolódnak. Ezt nagyon fontos észben tartani. Amikor azt olvassuk egy regény leírásában, hogy “X és Y elmenekül egy városból és az útjuk során kalandok tucatjait élik át” az nem regénytörténet. Ez elmegy egy mesekönyvben, ahol Picur a hangya minden fejezetben egy újabb kalandot él át. Az embereknek elvárásaik vannak egy történettel szemben. Ezek az elvárások pedig nagyon egyszerűen megfogalmazhatók. Kivel mi történt, és mi lett a végkifejlet. A történet mindig a hős küzdelmét ábrázolja.

A történet fő elemei a következők: A hős élete alaphelyzetben. A konfliktus (azaz valami történik, ami megváltoztatja a hős életét). A hős küzdelme, útja. A végkifejlet, a megoldás. Tehát, ha már megvan bennünk az alapötlet, de még nem látjuk át magát a történetet a fent leírtak alapján, akkor a következő fejezetek ennek a megszerkesztésében nyújtanak segítséget.

Történettípusok, szerkezetek

A következő alfejezetekben bemutatott történettípusok példák a leggyakrabban előforduló mintákra. Ezek nagy része bármelyik zsánerbe besorolható, hiszen létezhet Sci-fi szerelmi történet, Western horror vagy Romantikus akció kaland is. Az itt felsoroltak inkább egy történet ívét, fő irányát hivatottak megismertetni. Ha elakadnánk egy alapötlet tovább fogalmazásánál, akkor ezek sokat segíthetnek. A cselekmény-vezérelt történetben a cselekményeken van a hangsúly. Ez nem azt jelenti, hogy a karaktereknek kisebb a jelentősége, hanem csak annyit, hogy ebben a szerkezetben nem kell olyan mélyen boncolgatni a belső világukat. A történet főszereplője a legfontosabb a regényben, de nem a gondolataira és az érzéseire fókuszálunk elsősorban, hanem az eseményekre. Ezek főleg az akciódús, kalandokban gazdag regények. A karakter-vezérelt történetekben is lényeges a cselekmény, mert ez adja a történet gerincét, de a főhős belső világa, érzései és gondolatai fontosak számunkra, mivel azok tükrében követjük végig az útját.

A felnőtt kor küszöbén.

(Coming of age) Nagyon sok ilyen típusú regény E/1 személyben íródik. Itt rendkívül fontos, hogy a szerző tudjon egy tinédzser agyával gondolkodni. Elsőre ez könnyűnek tűnik, de ahhoz, hogy ebből tényleg sikeres mű legyen, kiváló ráérzésre van szükség. Ezek a történetek egy tinédzser viszontagságait mutatják be, ahogy átlép a felnőtt kor küszöbén. Ha cselekmény-vezérelt könyvet írunk, akkor ezek a történetek általában vidám hangvételűek. A történet a humoros oldaláról közelíti meg azt az időszakot, amikor egy fiatal találkozik a felnőttkor kihívásaival. Ide tartozik a társadalmi helyzete, az iskola, a szerelem, a szex, a barátok stb. Amikor egyszerre tinédzser és felnőtt, vagy épp az egyiket vagy másikat nem akarja tudomásul venni. Azaz inkább maradna tinédzser, vagy inkább lenne “túl hamar” felnőtt. Ez a műfaj rendkívül népszerű ebben korosztályban, hiszen pont az őket érintő problémákat dolgozza fel. Sőt, sok esetben tanulságokkal is szolgál, mintát is adva ezzel.

A karakter-vezérelt történet viszont lehet humoros és nagyon tragikus hangvételű is. Ha az utóbbiról beszélünk, akkor ott a történet főszereplője a leggyakrabban nem önszántából lép át a felnőttek világába, hanem egy esemény kényszeríti őt erre. Elveszti azt a boldog biztonságot, amiben eddig élt és egy teljesen idegen, félelmekkel teli szürke világ veszi körül. Ez az út sokszor szenvedéssel, megaláztatással és reménytelenséggel párosul. Ennek a történettípusnak a végén is megleli a helyét a fiatal és meglátja/megtalálja az élet színekkel és örömökkel teli világát. Ritka, hogy a hősünk elvesztésével zárulna a történet. Erre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert az olvasóközönség is feltételezhetően ebből a korosztályból kerül ki! Sok fiatal pedig nagyon érzékeny tud lenni egy olyan tragédiára, amely lélekben és időben is közel áll hozzá. Ez az időszak eleve is egy rendkívül stresszes periódus egy tinédzser életében, hiszen először jelentkeznek komolyabb konfliktusok közte és a közvetlen környezetével.

A bosszúálló

Ez a sztoritípus elsősorban cselekmény-vezérelt. A főhős életét valaki vagy valami tönkreteszi ezért bosszút áll. A hősünk úgy érzi, reálisan, hogy nem történt meg az elkövetők felelősségre vonása, vagy nem kapták meg érte a megfelelő büntetésüket. Illetve a rendőrség és a jogrendszer sem áll mellé. A történet kb. első harmadában a főhős teljesen alulmarad a küzdelemben és tehetetlenül néz szembe a történtekkel. A leggyakoribb esemény általában egy ember elleni bűncselekmény: erőszak, gyilkosság, emberrablás, stb. Viszont egyéb események is rákényszeríthetik a főhőst, hogy igazságtételt vegyen az őt ért károkért. Ilyen például, hogy jogtalanul kijátsszák a vagyonát, az üzleti életben csúnyán becsapják-átvágják, szándékosan belekeverik valamibe vagy rákennek valamit. A főhős maga veszi fel a harcot az antagonisták ellen, miközben igyekszik bebizonyítani jogos igazát is. Az ilyen történettípusokban gyakori, hogy a mentor szerepét egy régi katonatárs, kiöregedett zsaru vagy egy kezdő, esetleg sikertelen ügyvéd alakítja. Ez azért van, hogy a mentor kontrollálni tudja a karakterünk cselekményeit, bár ez ritkán sikerül. A főhős általában ugyanazzal a fegyverrel veszi fel a harcot a gonosztevőkkel szemben, mint amivel ők tették tönkre az életét. Tehát ha gyilkosról, vagy gyilkos bandáról van szó, akkor általában kinyírja őket. Ha bűnbandáról, akkor elkapja őket és megfelelő bizonyítékokkal együtt az igazságszolgáltatás elé viszi őket, de ha például az üzleti világban történt a megnyomorítása, akkor üzleti manőverekkel és trükkökkel teszi tönkre az ellenségeit. A történet végére mindig győzedelmeskedik a főszereplő, de soha nem lesz boldog, soha nem kapja vissza azt a világot, amit elveszített.

Az akció-kaland történet.

A hős útnak indul, hogy valami feladatot teljesítsen, amit vagy önszántából tesz, vagy véletlenül kerül ilyen helyzetbe. Ebben a szerkezetben a leggyakoribb eset, hogy véletlenül csöppen a főhős olyan szituációba, hogy útnak kell indulnia. A történet kiindulási pontjában a hős otthon van, az ő megszokott életének helyszínén. Ez a hely általában nyugodt, békés, a főszereplőt szerető környezet veszi körül. Ez persze nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a hősünk nyugodt világa valójában egy káosz, vagy még jóindulattal sem nevezhető békés környezetnek (ilyenkor ezalatt mindig azt a helyet értjük, ahol az élete eddigi részét általában élte). Ezek után találkozik egy befolyásoló eseménnyel, aminek a hatására útnak indul vagy útra kell indulnia. Ez a legtöbb esetben valódi utazás, azaz új helyszínekre kerül a főszereplő, de gyakori az is, hogy élete eredeti helyszínén marad, bár az események hatására, az most egy “másik” világnak számít. Új kihívásokkal néz szembe, új társakra és ellenségre lel, majd a történet végére rendszerint visszatér az otthonába, ahonnan indult. Ide általában győztesen tér vissza, bár a karakter-vezérelt történetekben előfordul, hogy vesztesként, de mindenképp élve. A legtöbb akció filmnek, hős filmnek ez a mintája. A történet gazdag izgalmakban, akciókban. Ha a sztori karakter-vezérelt, akkor is rendkívül fontos a cselekményesség ebben a történettípusban, viszont több időt szánhatunk a főszereplő érzéseinek bemutatására, arányosan csökkentve az akciójelenetek súlyát.

A menekülő

Ebben a típusban a főszereplő valami igazságtalanság miatt, egy tévedés miatt, vagy szándékosan ellene irányuló támadás miatt áldozattá válik és ezért menekülnie kell. Ez az üldöző lehet akár a jogrendszer (bíróság, rendőrség, államhatalmi szervezet) titkos szervezet, összeesküvők csoportja, de akár egy személy is, például egy bérgyilkos vagy pszichopata, egy rajongója vagy családtagja stb. Ezeknek a történeteknek a kezdetén a főszereplő boldog, kiegyensúlyozott életet él. Cselekmény-vezérelt történetek esetében a főhőst megvádolják valamivel és képtelen bizonyítani az igazságát ezért menekülnie kell. Ez a menekülés jellemzően akciósorozatokon keresztül történik, tehát itt valójában egyik helyszínről a másikra menekül a főhős, hogy az életét mentse. A mentor egy olyan személy, aki a segítségére siet, hogy együtt kiderítsék az igazságot. Míg a hős ténylegesen menekül, a mentor a történet kezdeti helyszínén marad és így tartja a kapcsolatot a menekülő személlyel. A történet általában pozitív véget szokott kapni, azaz bebizonyosodik a főhős igazsága. A karakter-vezérelt történetek esetében általában egy személy, az antagonist üldözi a főhőst. Az ilyen típusú történetekben a főhős gyakran egyedülálló, hiszen ha lenne párja, akkor az segítene neki biztonságot nyújtani. Persze az is lehet, hogy az akire számíthatna, helyileg nagyon messze van tőle és ezért nem tud a segítségére lenni. A főhős itt is menekül, de inkább bujkál, minthogy akciószerű menekülésbe kezdene. Ennél a regénytípusnál inkább a belsőfeszültségre, a hős félelemre koncentrál a szerző. Itt a mentor általában egy közeli rokon, barát, akivel a főhős valamilyen módon tartja a kapcsolatot. (Például valamelyik szülője, a volt párja stb.) A karakter-vezérelt történet végén a főhős maga győzi le az ellenfelét és az gyakran tettlegességgel zárul, mivel máshogy nem tud az ellenségétől megszabadulni.

A rejtély megoldása

A főhős egy probléma megoldásán dolgozik. Ez cselekmény-vezérelt történetek esetén főleg bűncselekmény vagy valamilyen negatív irányú cselekmény (például egy összeesküvés), amelyet főhősünknek ki kell nyomoznia és akár meg is kell oldania. Karakter-vezérelt történetek esetében lehet egy misztikus rejtély, egy titok, vagy bármi más ilyen jellegű esemény, amit meg kell értenie és ki kell derítenie. A főhőst általában szorítja az idő. Van, hogy már a történet elején tudja, hogy kit vagy mit keres, de van, hogy ez csak a végén derül ki. Ebben a történettípusban is fontosak az izgalmas akció események, bár nem olyan jelentős számban, mint például a kaland-akció jellegű történetek esetében. Itt inkább az olvasó érdeklődését borzoljuk fel azzal, hogy kíváncsivá tesszük, mi lehet a rejtély megoldása, ki vagy mi áll mögötte, a feltárt eredmény miként változtatja meg hősünk és a környezete életét. Ebben a szerkezetben a történet végére általában választ kapunk a kérdéseinkre. Gyakran előfordul, hogy az író nem ad megoldást a történetre, úgymond nyitva hagyja azt és az olvasóra bízza a választ. Én személy szerint mindig csalódott vagyok, ha nincs a történet végén megnyugtató megoldás, lezárás.

Belső átalakulás

Ebben a történettípusban egy jelentős belső, lelki, érzelmi és gondolati változáson megy át a főszereplő. Ez a történettípus karakter-vezérelt. A történet elején a főhős általában negatív beállítottságú, aki a történet végére teljesen megváltozik. Az sem ritka, hogy egy jó karakterből lesz egy gonosz személy. A történet elején a hős a megszokott életét éli, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz karakter. Egy befolyásoló esemény miatt viszont valami megváltozik körülötte, ami azelőtt nem volt része az életének. Ez lehet egy külső esemény, vagy egy új karakterrel való találkozás. Ez az esemény befurakszik a főhősünk életébe. Eleinte nem akar foglalkozni vele, sőt inkább elfordul tőle, ellenséges lesz vele szemben, de mégis egyre jobban, egyre dominánsabban fogja befolyásolni az életét, a belső világát. A főhősünk küzd a saját érzéseivel, gondolataival és legfőképp az elveivel, amelyek feladására kényszerülne. A történet folyamán egyre több befolyásoló impulzus éri és úgy érzi hogy teljesen elveszti a kapcsolatát a való világgal. Lelki káosz kezd eluralkodni benne és belső harcot vív a régi én megmaradásért és az új elfogadásáért. Ez mindkét karaktertípus esetében hasonlóan működik. Amikor a jó adja fel és válik gonosszá, vagy amikor a gonosz lelke tisztul ki és ébred fel. Az ilyen történettípusok ritkán érnek véget a főhős halálával.

A győztes

A szenvedő ember felemelkedése. Ez főleg karakter-vezérelt történet és gyakori az E/1 személyben íródott mű, ahol a szerző a saját szenvedéseit és az ebből való kiutat meséli el az olvasóinak. A főszereplő áldozat, mélyről indul, megalázott. Ez lehet gazdasági helyzetből adódóan, mert nyomorúságos környezetben él, de lehet egy elnyomó politikai rendszer is. Az is gyakori, hogy a hősünk véletlen lesz áldozat, aminek az eredménye, hogy egy teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Például foglyul ejtik, vagy igazságtalanul börtönbe zárják stb. Szintén ebbe a történettípusba soroljuk azokat a történeteket is, amikor a szereplőnk egy másik ember terrorjában él. Például emberrabló fogságában, vagy akár a saját családjában, a házastársa vagy valamelyik rokona elnyomása alatt. Sokszor úgy tűnik, ebből a helyzetből képtelen felemelkedni vagy kilépni. De harcol és a kiszolgáltatottságát, hátrányát egyre jobban leküzdi. Felemelkedik és győzedelmeskedik. Bár előfordul, hogy a főszereplő a történet végén meghal, de a történet íve így is a felemelkedés.

Szerelmi történet

A szerelmi történeteket három nagy csoportra oszthatjuk. Az első csoportba azok a szerelmi történetek tartoznak, ahol a történet pozitív tartalmú, játékos, megmosolyogtató és egy boldog párkapcsolat kialakulását követhetik nyomon az olvasók. Természetesen ebben a történettípusban is van antagonist, aki a szerelmesek ellen dolgozik. Ez történhet a pár mindkét tagja, vagy csak az egyik ellen. Ebben a történetszerkezetben a hős azon küzdelmét látjuk, hogy megszerezze vagy éppenséggel visszaszerezze a szerelmét. A történet végére a főhősnek sikerül elnyernie a szerelmét és mindketten boldogan élnek tovább, amíg meg nem halnak. Ide tartozik a legtöbb könnyed romantikus kalandregény. A második csoportba az olyan szerelmi történetek tartoznak, amelyek a kapcsolat kialakulását és létezését tragikus helyzetben ábrázolják. A szerelmesek küzdenek egymásért, de a környezet, amelyikben egymásra találnak ellenséges velük szemben, a szerelmük folyamatos szenvedéseken megy keresztül. Ezeknek a történeteknek a vége lehet pozitív és negatív is, azaz járhat sikerrel és szabadsággal, vagy bukással, ami valamelyik fél vagy mindkettő elvesztésével jár. Bukásról csak akkor beszélhetünk, ha a pár valamelyik tagja meghal, egyéb esetben küzdenének tovább egymásért. Példa erre a történettípusra a Rómeó és Júlia, vagy a Love Story. A harmadik típus egy nehezebb szerkezet, ahol a szerelmesek érzései, gondolatai dominálnak, kissé hátrébb szorítva a történet eseményeit. (Történetnek mindig lennie kell!) Itt a szerelmi kapcsolat elpusztítja az életüket. Itt a szerelmes pár egyik tagja protagonist, míg a másik antagonist személyiség. Bár kialakul köztük a szerelem, az soha nem jut nyugvó pontra, csak növekszik a feszültség, egy kettős érzelmi állapotot alakítva ki, a gyűlölet és a lángoló szerelem kavalkádját. Ennek a történettípusnak a végén az egyik fél kimenekül a kapcsolatból, vagy meghal. A másik fél megnyugszik, vagy belerokkan a végkifejletbe.

Természetfölötti események

A legtöbb horrortörténet is ebbe a típusba sorolható. Mind cselekmény-vezérelt, mind karakter-vezérelt formában rendkívül népszerű. Ide tartoznak a misztikus történetek, a paranormális tevékenységek, a szellemsztorik és a superhuman történetek. A superhuman személy gyakran nem azonos a szuperhősökkel! Mert a superhuman nem feltétlenül hajt végre hőstetteket, illetve az ilyen személy negatív, gonosz figura is lehet (mert szuperhős lehet egy hétköznapi ember is, mindenféle csodás képesség nélkül. Tehát ne keverjük a kettőt). Ez a személy valami emberfeletti képességgel rendelkezik, például tüzet tud gyújtani a nézésével, vagy a gondolatával másokat befolyásolni, a kezével tárgyakat mozgatni, belelátni a jövőbe vagy a múltba stb. Ennek a történettípusnak az alapját képezheti bármelyik előzőleg említett típus, akár az akció-kaland, akár a szerelmi történet vagy üldözéses sztori stb. A lényegi különbség az, hogy itt valami természetfölöttire van kihegyezve a történet. A másik vonal, amikor maga a karakter megy át valamilyen változáson míg előtte teljesen normális életet élt. Ezek a változások lehetnek belső jellembeli vagy érzelmi változások, de akár fizikai változások is, mint például a vámpír, a farkasember stb.

A Pixar titok

Egy történet lényege, ahogy azt már egy előző fejezetben említettem, nagyon egyszerűen leírható. Ennek megszerkesztésében és megfogalmazásában segít nekünk a Pixar pitch. A Pixar a világ legsikeresebb animációs stúdiója. Nem csak anyagi, hanem jelentős kritikai sikert tudhatnak maguk mögött. De mi a titka ennek a kizárólag kasszasikereket gyártó cégnek? A választ nem rejtegették üzleti titokként, a menedzsment egyértelműen kijelentette: A Pixar sikerének titka: a sztori. (Már megint az a fránya történet) A Pixar rendkívül komoly munkát fektet a történetek megtalálásába, megszerkesztésébe és kidolgozásába. Hiszen, egy-egy döntésüket követően 200-250 ember több évi munkája következik, mire az animáció megszületik. A bukás lehetőségét szinte zéróra kell csökkenteni.

A Pixar pitch módszer (pitch jelentése = röviden bemutat, elmesél valamit) A Pixar pitch kitalálása Emma Coats, a Pixar egyik story editorának a nevéhez fűződik. Ez egy rendkívül egyszerű módja annak, hogy egy történet ötletet világosan, egyszerűen kifejezve el tudjuk mondani. Ez a pitch a Pixar cég egyik kiválasztási kritériuma. Ha a szerző nem tudja elmesélni a történetét a Pixar pitch metódusa szerint, elvesztette az esélyét annak, hogy foglalkozzanak vele. Mire jó és miért jó a Pixar pitch használatának az ismerete? Mert rákényszeríti a szerzőt arra, hogy megtudja fogalmazni a történetét. Ahogy már azt megtanultuk, a történet lényege, hogy mi történt a főhőssel. Nem győzöm hangsúlyozni: mi történt a főhőssel.

A Pixar pitch

A Pixar pitch a következőképpen néz ki:

1. Egyszer volt, hol nem volt …
2. Minden nap …
3. (Aztán) egy nap …
4. Emiatt …
5. Emiatt …
6. Míg végül … Tehát a történetünket ebbe a keretbe kell beillesztenünk. Azaz kívánatos, hogy ebbe bele tudjuk illeszteni, mert akkor egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, hogy átgondolt történetet tudjuk kialakítani.

Nézzünk rá példákat.

Vissza a jövőbe 1. rész (cselekmény-vezérelt)

1. Egyszer volt, hol nem volt …Marty McFly egy hétköznapi fiatal, aki éli kamaszkora mindennapjait, de van egy őrült tudós barátja, a Doki, aki a fejébe vette, hogy épít egy időgépet.
2. Minden nap …Felkeresi tudós barátját, hogy segítsen neki megvalósítani a tervét.
3. (Aztán) egy nap … Elérkezett az idő, hogy kipróbálják az időgépet, a Deloreant, ami egy autóból lett átalakítva, de hirtelen támadás éri őket és Marty beugrik az autóba, hogy ezzel meneküljön.
4. Emiatt …átrepül az ötvenes évekbe ahol találkozik a még tinédzser korú szüleivel, akiket egy Biff nevű fickó folyamatosan üldöz, emiatt a szülei egyre távolabb kerülnek egymástól, ami az ő és testvéreinek a jövőjét (megszületését) veszélyezteti.
5. Emiatt …Martynak mindent meg kell tennie, hogy a két fiatal újra egymásra találjon. Felkeresi az akkor még fiatal Dokit, és a segítségét kéri.
6. Míg végül … Sikerül összehoznia a szüleit és a Dokinak megjavítani a Deloreant hogy Marty visszatérhessen a jelenbe.

Truman show (főleg karakter-vezérelt)

1. Egyszer volt, hol nem volt …Egy csodálatos idilli városka ahol megszületett és felnevelkedett Truman Burbank. De ez nem egy igazi város, hanem egy gigantikus méretű filmstúdió, ahol minden lakót színészek játszanak el, és ez már egy 30 éve tartó élő tévéshow. Mindenhová kamerák vannak elrejtve. Egyedül Truman az, aki az egészről semmit nem tud, neki ez egy valós élet.
2. Minden nap …boldog életet él gyönyörű feleségével és szerető családtagok, barátok, munkatársak veszik körül.
3. (Aztán) egy nap …Egyre furcsább és furcsább események történnek körülötte, amit nem tud megmagyarázni és ezek felkeltik a kíváncsiságát. Érzi, valami nem stimmel.
4. Emiatt …úgy dönt, elhagyja a várost, körülnéz a világban. De ezt a show producere nem engedheti meg, hiszen ez egy valóságshow, egy stúdió, nincs másik város vagy hely, ahová Truman mehetne, itt minden út ugyanoda vezet vissza.
5. Emiatt …Folyamatosan akadályokat görgetnek Truman útjába. Truman egyre kitartóbban küzd, hogy kimenekülhessen ebből a számára egyre jobban bezáruló nyomasztó világból.
6. Míg végül … az életét kockáztatva útnak indul egy apró törékeny vitorlással az óceánon, dacolva azzal, hogy meghalhat egy hatalmas viharban, míg végül nekiütközik a stúdió felhőkkel telipingált műégbolt falának. Talál egy lépcsőt, annak tetején egy ajtót, ami a valóvilágba vezeti. a Truman Show véget ért.

A jól kidolgozott sztori az, ami sikerre visz egy filmet vagy egy regényt. Tehát a jó történet kitalálása a legfontosabb, szinte minden felett álló feladat.

Jó a történet?

Természetes, hogy felvetődik mindenkiben a kérdés, vajon jó-e a sztori amit kitalált? Erre nagyon nehéz választ adni. Egy biztos, függetlenül attól, hogy a regényünk karakter-vezérelt vagy cselekmény-vezérelt, egy fő történetnek mindenképp lennie kell benne. Csak önmagában egy karakter tologatása egyik eseményből a másikba, vagy csak a gondolatainak, érzelmeinek leírása nem elegendő. Szinte az összes pantser regény itt bukik el. Mindig történnie kell egy eseménynek, ami jelentős mértékben megváltoztatja a szereplőnk életét, és ennek a történet végén valamilyen módon le is kell zárulnia. Nagyon sok a pantser szerző. Ennek talán az az oka, hogy ezek a személyek azt hiszik, a regényírás csupán tehetség kérdése és nincs szükség másra ahhoz, hogy sikeres művet alkossanak. Pedig ha megkérdeznénk tőlük, meséljék el miről szól a regényük, akár a Pixar metódját követve, a legtöbbjük belezavarodna a válaszadásba. A leggyakoribb válasz az, hogy még nincs kész a regény, vagy elkezd “sztorizni” a regényéből. Nincs kész. Azért nincs kész, mert maga sem tudja, mi lesz a vége, pedig lehet, hogy már ” 170 oldalt” megírt. (Azaz vannak benne történések, sok ad hoc módon kitalált halmaz, de nem egy teljes értékű történet) És pont ez az egyik kulcs a sikeres regényhez, hogy el tudjuk mondani, miről szól. Ehhez adott tanácsot az előző rész, amikor a Pixar pitchről meséltem. Ha valaki szeretné tudni, hogy jól működik-e a története, a legjobb és leggyakrabban használt módszer a befejezetlen sztori mesélés. Ezzel a trükkel sok író, forgatókönyvíró bűvészkedik. A lényeg, hogy valakinek el kezdjük mesélni a történetet, de mielőtt elérnénk a csattanóhoz, abbahagyjuk a sztorit. Vannak, akik azt a trükköt használják, hogy úgy mesélik el a sztorit, mintha az egy film lenne, amit épp a napokban nézett meg. Fontos, hogy ne mondjuk el a történet csattanóját. Ha jó a történet, akkor a hallgatónak felkeltjük a kíváncsiságát és rá fog kérdezni, mi a történet folytatása. Ha közömbös, akkor nem ment át a sztori. Nem azt mondom, hogy megbukott, de valami nem stimmel. Ha van rá lehetőség, ne egy személlyel játsszuk ezt el, hanem többel és az így kapott eredményből szűrhetjük le a végeredményt. Írói fórumokban nem javaslom ötletek vagy történetek megosztását. Tehát elsősorban a baráti, rokoni körből legyenek kiválasztva a próba csoport tagjai. Ha mégis úgy döntünk, hogy eláruljuk, hogy saját írásról van szó, akkor se meséljük el az egész sztorit, és ne kérdezzük meg, hogy tetszik-e vagy sem, mert akkor mindenki azt fogja mondani, hogy “szerintem jó”. Mert szeret, és nem akar megbántani, és eleve tudat alatt is elfogult. Az is gyakori, hogy valójában nem is érdekli amit mondunk, de nem szeretné elvenni a kedvünket, ha már olyan lelkesek vagyunk. Ettől óva intenek az íróiskolákban is.

A regény születése

Regényt írni nagyon nehéz. Leülni, bezuhanni a képzeletünkbe, és leírni mind azt, amit ott látunk, ahhoz nem kevés tehetség és fantázia szükségeltetik. Nehéz nekilátni az írásnak, de ami még ennél is nehezebb, hogy az be is legyen fejezve. Én is sokszor küzdök ezzel. Ritka az olyan író, aki kényszer nélkül, könnyedén nekilát az írásnak. A legtöbb írónak viszont szabályokra van szüksége ahhoz, hogy ébren tartsa az aktivitását. A legjobban bevált módszer a heti, vagy napi előirányzat. Ilyenkor eldöntik, hogy egy nap minimum hány szót kell legépelni, megírni. Ez elsőre hallásra elég furcsának tűnik, de valamilyen kényszerítő megoldást választani kell, egyébként hajlamos az ember elodázni az írást. A legtöbb író általában napi 1000-1500 szóban állapítja meg a limitet. Ami persze lehet több vagy kevesebb, attól függ, mennyire vagyunk szigorúak önmagunkkal szemben. Ha a limitet napi kétszáz szóban határoztuk meg, legyen annyi, de akkor törekedjünk is arra, hogy az meglegyen. Mert ha tartjuk magunkat a saját napi kötelezettségünkhöz, akkor előbb vagy utóbb, de el fog készülni a regényünk. És ez a legfontosabb!

A legtöbb író nagyjából két jól meghatározható munkastílusban szokott alkotni. Az egyik az úgynevezett Hemingway módszer. Ezt magáról a Nobel díjas íróról nevezték el, mert ez volt az ő munka módszere. Ekkor az író csak ír, és figyelmen kívül hagy minden hibát. Tehát nem javít helyesírást, nem stilizálja, szerkesztgeti a mondatait, hanem csak spontán ír, ahogy jön ki az elméjéből. Majd ha elkészült a fejezettel, vagy esetleg az egész könyvvel, akkor lát neki átgyúrni a szöveget. A másik típusú író az, aki ha egy szakasszal végzett, azt rögtön ki is javítja. Mindkét esetben jó, ha utána pihentetjük a szöveget, vagyis pár napig a további szövegalkotással foglalkozunk és csak később térünk vissza a már kész anyagra. A zenészeknél, amikor egy dallal elkészültek a hangstúdióban, pár napig nem hallgatják meg, pihentetik. Majd amikor újra meghallgatják, így mondják: “tiszta füllel”, akkor sokkal jobban kihallják a hibákat. Ez vonatkozik az írásunkra is. Teljesen más szemmel látjuk a leírtakat pár nappal később, amikor már kitisztult az elménkből. Sokkal könnyebben észrevesszük a hibákat és szebbre tudjuk szerkeszteni a mondatokat. Sok író jó pár kört fut a kézirattal, mire úgy érzi, letisztult eléggé ahhoz, hogy kiadásra kerüljön.

Egy másik probléma, a soha be nem fejezett regény. A legtöbb kezdő író általában itt vérzik el. Lehet, hogy egy rendkívüli tehetség, de mivel egy regényt sem fejezett be, egyetlen könyvet sem adott ki, ezt soha nem fogja megtudni a világ. Becsülettel dolgozik a munkahelyén, álmodozik egy szebb életről, sóhajtva nézi a sikeres emberek világát, miközben lehet, ha csak egy cseppet is összeszedné magát és végre felmutatna valamit, gyökeresen megváltozna az élete. Én mindig azt szoktam mondani: aki nem indul el a startnál, soha nem érhet célba. A Goodreads egyik blogjában azt nyilatkozta egy híres könyvkiadó tulajdonosa: ”a legjelentősebb különbség, amit a felmérésünkben észrevettünk, a professzionális írók és az amatőrök között, hogy a profi írók folyamatosan alkotnak, és sok könyvvel vannak jelen a piacon”. Ez üzletileg is kifizetődő, mert lehet hogy csak a harmadik-ötödik könyvünk után fedeznek fel minket az olvasók, viszont akkor egyszeriben felrántják az összes könyvet. A legtöbb befejezetlen könyv a pantserek tollából származik. Pont azért, mert nem terveznek előre, szó szerint belefáradnak a saját történet mesélésükbe. A leggyakoribb, hogy nem tudják merre folytassák tovább, vagy belegabalyodnak a sztoriba. Ha véletlenül elindultak egy rossz irányba, és ez a leggyakoribb, már nem tudnak kikecmeregni belőle. Egy ideig küzdenek, majd feladják az írást, és belekezdenek egy másikba. A plotterrel ez ritkábban esik meg, mivel pontosan tudja merre tart a története, és látja, hogy adott pillanatban épp hol tart. Ami még gyakran elő szokott fordulni, hogy az író feladja a regény írását, mert ott motoszkál a fejében az új zseniális ötlet. Ekkor úgy érzi, azt inkább szívesebben megírná. Ha az eredeti könyvből még csak pár oldal készült el, akkor még nem akkora baj, de ha már tetemes mennyiséget megírt valaki, akkor már igen nagy veszteség. Vannak akik azt állítják magukról, ők egyszerre több könyvet is képesek írni. Én nem tudom, lehet hogy így van, de a kérdés mindig az, hogy ebből hány lesz befejezve. Én ismerek olyan valakit, akinek legalább 8 el nem készült regénye van, harmad vagy félkész. Összességében talán már vastagabb, mint a Háború és béke. Mert mindig újabb és újabb történetbe kezd, aztán megunja. Nekem is szinte naponta vannak új ötleteim. Ha nagyon megragad az ötlet, leírom, de nem állok neki kidolgozni. Félreteszem, és bármennyire is kínoz a gondolat, hogy belekezdjek, addig nem teszem meg, amíg az aktuális könyvet be nem fejeztem. Ezt szépen, agyban le kell tudni rendezni. Ebben nagyon következetesnek kell lenni.

Én, az egyszerre több könyvet írókban nem hiszek. Nekem az a tapasztalatom, hogy ezekből soha nem készül el egy sem. Másodsorban úgy gondolom, nem lehet egyszerre több fantáziavilágban remekelni. Minden értéket az ép folyamatban lévő könyvbe kell belepréselni. Persze, lehet hogy vannak ilyen zsenik, de én nem ismerek ilyet.

Mivel vagy miben írjam a regényemet?

Ha már megvan a nagy elhatározás, a másik leggyakoribb kérdése az írónak, hogy milyen technikát használjon a könyve megírásához. Kézzel írjon, vagy számítógéppel, vagy diktálja fel hangfelvevőre. Én tollal szeretek írni. Vannak szép töltőtollaim és kedvenc golyóstoll márkám is. Én a regény, novella vagy forgatókönyv első változatát mindig tollal írom, majd ha kész a teljes kézirat, akkor gépelem be a számítógépbe és kezdek molyolni rajta. Halottam olyat, aki diktafonra, vagy hasonló appra mondta fel a történetét. Én nem tudom, ez működik-e, de a tapasztalataim nem ezt bizonyítják. Volt egy híres színész, aki önéletrajzi könyvet akart írni magáról, azonban lusta volt írni, ezért leült egy diktafonnal a kezébe, és felmesélte rá a sztorijait. Nem lehetett belőle könyvet írni. Legépelték neki, visszaolvasta, és maga is belátta, hogy totál káosz az egész. Végül felkért egy írót, hogy a diktálásai alapján írja és szerkessze meg a könyvet. Így siker lett. Írógép. Már-már alig kapni és ha igen, akkor meg festékszalagot nehéz beszerezni hozzá. Vannak írók, aki szeretik az írógép hangjának a kattogását. Amikor kezdő író voltam, nekem először egy hagyományos írógépem volt. Nagyon hangosan kopácsolt, alig tudott tőle élni a család. Aztán, amikor lett egy kis spórolt pénzem, vettem modern margarétafejes, halk elektromos írógépet. Az már csak lágyan ketyegett. A számítógép. Talán ez a legalkalmasabb eszköz ma az írásra. Vannak nagyon jó szövegszerkesztők, beépített helyesírás ellenőrzővel, szinonima szótárral, lehet tetszetősre formázni a szöveget stb. És vannak speciálisan az íróknak kifejlesztett szoftverek is. Hogy ki melyiket választja, az tényleg csak ízlés kérdése. Nem ajánlok szoftvert, mert ami ma sikeres, az lehet holnap már elavult, és egy másik lép a helyébe. Az interneten keresve rengeteget lehet találni és a legtöbbnél van lehetőség kipróbálni is. Ami még szembe jöhet, az az íróknak szánt online szövegszerkesztő oldalak. Én ebben egy kissé konzervatív vagyok és nem lopták be magukat a szívembe, bár el kell ismerni, hogy nagyon sok felhasználójuk van. A lényeg, hogy nincs gépre telepített szoftver, hanem a szolgáltató internetes oldalára belépve lehet tovább folytatni az írást. Ennek az előnye, hogy bárhonnan elérhető a kézirat, több fajta eszközről is.

Ments meg uram, ments meg. Nem tudom eléggé erősen hangsúlyozni azt, hogy mindig, mindig legyen elmentve a munka, az írás. Ne csak a saját gépre, hanem fel az internetre a felhőbe, vagy kiírva egy pendrive-ra, külső meghajtóra stb. A legegyszerűbb elküldeni e-mailben saját magunknak. Nincs annál fájdalmasabb, mint amikor egy rengeteg munkával megírt szöveg eltűnik. Az eszköz elveszhet, a szoftverek meghibásodhatnak, a számítógépek meghibásodhatnak, van úgy, hogy menthetetlenül. Akkor ezzel együtt elveszett a munka is. Ez nem történhet meg. A szövegszerkesztő programokat gyártó cégek fórumai, és itt főleg az írói szoftverek gyártóinak oldalára gondolok, tele vannak bepánikolt, segítségért kiáltó írók posztjaival, mert elveszett a munkájuk. Ez azért gyakoribb az írói szoftverek esetében, mert ezek speciálisan a hosszú szövegek megalkotására vannak kialakítva. A legtöbb írói szoftver különálló fájlokba, vagy egy adatbázisban tárolja a szöveget, de gyakran egy egységes fájlba csomagolva. Tehát itt nagyobb az esély egy meghibásodásnál, hogy a teljes anyag elvész. Én minden munkamenet befejezésekor az aznapi anyagot felmentem a netre egy szerverre, időközönként egy másikra is. Mégpedig ilyen elnevezéssel: a_regenyem_cime_mai_datum.txt (a txt nem véletlen. Én minden szöveget txt. vagy .md azaz markdown formátumba mentek el. Néha.rtf, ha ez szükséges)

A zsáner

A zsáner egy regény vagy novella irodalmi stílusa vagy helyesebben, típusa. Ez a francia “genre” (fajta) szóból származik. Mik a fő zsánerek? Fantasy Sci-Fi Thriller Misztikus vagy paranormális Horror Krimi Romantikus Történelmi Kaland-Akció Western Dystopia Kortárs Memoár Családtörténet Mese A fent említettek csak a fő típusok, amelyek sok altípussal is rendelkeznek. Összességében körülbelül 40-50 féle létezik. A legtöbb író egy általa kedvelt zsánerben szeret alkotni. Ez abból adódik, hogy Ő is annak a zsánernek a rajongója. Ezeket a regényeket és filmeket kedveli, amiből az következik, hogy jól átlátja és ismeri ennek a zsánernek a sajátosságait. Ez persze nem jelenti azt, hogy az író ne kirándulhatna más zsánerekben is. Itt inkább az olvasókra kell nagyon ügyelni. Az olvasók is egy-egy zsáner szerelmesei, és elvárják a szerzőtől, hogy ebben remekeljen a számukra. Ha egy közismert horror szerző előrukkolna egy romantikus szerelmi történettel, könnyen bukáshoz vezethet a könyv. Ráadásul visszavetheti a szerző munkásságát is, mert csalódottak lesznek a követői. Elbizonytalanodnak és bizalmatlanok lesznek a következő könyvvel szemben. Ezt mindenképp el kell kerülni. Ha szeretnék több zsánerben alkotni, akkor inkább válaszunk mindegyikhez más-más írói álnevet, ahogy ezt nagyon sok író teszi is. Gyakori hiba, amibe sok kezdő író belefut, a siker hullámlovaglás: azaz olyan zsánerben kezd el írni, ami épp a legkeresettebb a piacon. Ezzel két nagy probléma van. Ezek a hullámok nagyon gyorsan változnak, és eddig még egy szakember sem tudta előre megjósolni, hogy melyik zsáner lesz a következő hullám. A másik probléma, ahogy azt már fentebb említettem, minden szerzőnek megvan a maga írói stílusa, zsánere. Egy másikban alkotni, főleg ha az nem a szíve csücske, nem igazán szerencsés. A profi írók, hullám ide-vagy oda, kitartóan a saját szeretett zsánerükben alkotnak tovább. Ez azért jó, mert mindig jön az ő zsánerüknek is megfelelő hullám, és ilyenkor akár a teljes életművét felkapják az olvasók, ami anyagilag igen kifizetődő. Nem utolsó sorban, és ez igen gyakori, mire a hullámra íródó könyvünk elkészül, lecseng az érdeklődés.

A cselekmény

Mitől nagyszerű egy történet? Szerintem a legfontosabb talán az, hogy ne legyen kiszámítható. Ha a történetvezetésünk olyan, hogy az olvasó már előre sejti, mi fog történni később, és ez be is igazolódik, akkor a könyv unalmassá válhat. Azzal szoktak viccelődni a krimiszerzők: elég kínos az, ha már a könyv elején rájön az olvasó, hogy a kertész a gyilkos. Tehát a történetnek mindig váratlan eseményekkel kell folytatódnia. Ez fenntartja az olvasó érdeklődését, hiszen fogalma sincs arról, mi fog történni a következő jelenetekben. Azaz, olyan lépéseknek kell történnie, amik nem feltétlenül logikusak vagy kiszámíthatóak. Mert az élet sem ilyen.

A döntések.

Lényegében ezek határozzák meg, hogy milyen úton halad a történet. A plotter író tisztában van azzal, hogy mi a történet kezdete, a küzdelem és a végkifejlet, de az ezeken keresztül vezető utat gondosan, jól átgondoltan kell megterveznie. A döntések tehát azok, amiket a szereplők a történet folyamán az egyes eseményekre reagálva hoznak. Itt az írónak fel kell tennie magában a kérdést, én hogy döntenék a helyében? És mi van akkor, ha nem úgy dönt? Mi történik akkor, ha a karakter tévesen ítélt meg valamit, vagy rosszul gondolkodik valamiről, vagy becsapja az előérzete és ezért hibás döntést hoz? Mi ennek a következménye? Nagyon jó technika, ha a szerző szándékosan, néhány esetben rossz döntést választ a karakterének. Ha ez a protagonist karakterekkel történik, akkor ez felbosszantja az olvasót és szó szerint aggódni, izgulni kezd érte vagy értük, ha meg az antagonisták közül hoz valaki ilyen döntést, akkor meg örülnek annak, hogy lépéselőnybe kerülhetnek a pozitív szereplők. Tehát izgalmassá teszi a történetet. Legyen a történet életszerű. Igyekeznünk kell minél több, a valós élethez hasonló helyzetet konstruálni. Senki és semmi sem tökéletes.

Nyomok telepítése vagy előrejelzés.

Egy másik hasznos technika a nyomok telepítése, csepegtetése a történetmesélés folyamán. Ezek olyan események, jelenetek, amelyek a megjelenésük pillanatában még nem, de a történet egy késöbbi pontján értelmet nyernek és egy egész más megvilágításba helyezik az elmúlt eseményeket, ezzel akár fordulatot is adva a történetnek. Ezek lehetnek egy-egy részre kiterjedőek, vagy akár globálisan, az egész sztorira vonatkozhatnak. Ilyen például Bruce Willis: Hatodik érzék című filmje, ahol csak az utolsó jelentben válik egyértelművé, hogy a főszereplő az egész történet folyamán már halott volt és csak a lelke élt tovább.

Amire még érdemes odafigyelni.

Feszültség és megnyugvás Nem lehet egy olvasót folyamatosan feszültségben tartani, mert kimerül. Ezt a forgatókönyvírók fejébe beletuszkolják a filmiskolákban. Egy izgalmas, feszültségekkel teli jelenetsort mindig egy megnyugvást, pihenést hozó jelenetnek érdemes követnie. Tehát folyamatosan ügyelni kell a ritmusra, hagyni kell az olvasót megpihenni. A sikeres filmsorozatok jól operálnak ezzel a technikával. Egy-egy izgalmas jelenet után mindig egy nyugodt jelenet következik, ahol csak beszélgetnek, egymást lelkileg támogatják, elmélkednek a múltról, jövőről, szerelmeskednek stb.

Szakmaiság Csak röviden jegyzem meg. Ha olyan könyvet írunk, ami valamilyen ponton szakmai ismereteket kíván és nem vagyunk benne alaposan jártasak, inkább kérjük ki egy szakember véleményét. Roppant kínos lehet és komolytalanná teheti a könyvünket egy ilyen hiba. Gondolok például, az orvosi szakszavak használata, tudományos és műszaki szakszavakra vagy ezekre történő hivatkozás.

A nézőpont

A leggyakoribb kérdés az író számára, hogy milyen nézőpontból láttassa a történetet. Ezt négy részre bonthatjuk. Az első a nyelvtani személy. A második az idősík. A harmadik a narráció távolsága. A negyedik a nézőpont fókusza. Ez így elsőre elég rémisztőnek tűnik, de valójában roppant egyszerűen megérthetjük.

E/3 múltidő

Ez a legelterjedtebb és a leggyakrabban használt forma. Ez az E/3. személyű látásmód múlt időben. Ilyenkor a szerző kívülről látja a történetet és “őróla és őróluk” mesél. A narráció távolsága azt jelenti, milyen mélyen lát bele a szerző a hőse gondolataiba, érzéseibe. Ha közeli narrációról beszélünk, akkor mindent lát és hall a szerző, ha távoli narrációt használunk, akkor alig-alig tudunk meg valamit a főhős gondolatairól érzéseiről. A karakter-vezérelt történetekben észszerű a közeli narrációt használni, hiszen itt fontos, mit gondol, mit érez a karakterünk a történet folyamán. Egy cselekmény-vezérelt regény esetében már inkább a távoli narráció dominál. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy e két véglet között ne lehetnének finom átmenetek, árnyalatok. Amire nagyon oda kell figyelni, az annak megválasztása, melyik karakter nézőpontjára fókuszálunk a történetmesélés során. Ez a nézőpont fókusza. Ha csak a főhős gondolatait, érzéseit írjuk le, a többi karaktert csak a dialógusaikon és a tetteiken keresztül látatjuk, akkor szűk nézőpontról beszélünk. Ha viszont belelátunk más szereplők gondolataiba és érzéseibe is, akkor már tág, vagy szabad nézőpontot használunk. Bár az utóbbi tűnik egyszerűbbnek, valójában ezt sokkal nehezebb kivitelezni. Ha fejből-fejbe ugrálunk a történet során és nem vagyunk mesterei az írásnak, akkor valami szörnyű káosz kerekedhet belőle. Ezért két tanács javasolt. Az egyik, hogy csak a kiválasztott (lényegében a főhős) karakterre fókuszálunk tehát a szűk nézőpontot választjuk. Ha mégis szeretnénk más karakterek belső világába is beleláttatni az olvasókat, azaz a szabad nézőpontot választjuk, akkor az a szakasz különüljön el a többi szövegrésztől, hogy egyértelmű legyen, épp kinek a gondolatait, érzéseit halljuk. Ez történhet úgy, hogy pár üres sor után új bekezdésben folytatjuk, vagy egy új jelenet következik, egyértelműen beazonosítható karakterekkel.

E/1. múltidő

Egyes szám, első személy, azaz én, múltidőben. Ez a másik legelterjedtebb forma. Ilyenkor a szerző a regény egyik szereplője, és úgy meséli el a történetet, mintha az vele történt volna meg, vagy annak végig részese lett volna. Az író lehet maga a főszereplő, de lehet akár egy társa is a főszereplőnek. Itt egyértelmű, hogy közeli narrációt és szűk nézőpontot használunk, mivel én (az író) mesélek, tehát nem látok bele más karakterek gondolatába, érzéseibe, csak a sajátoméba. Mivel ez esetben a történetmesélés lineáris haladású, itt nehéz a mellékszálakat, mellékeseményeket megírni, hiszen ha ott nem voltam jelen, akkor honnan tudhatnám, hogy mi történt? Kivéve akkor, ha azt később valaki elmeséli nekem. De ha az a mellékszál bevégeztetett, mert az ott szereplő karakterekkel valami történt, akkor meg honnan tudhatnék róla? A tervezésnél ezt alaposan át kell gondolni. Az talán logikus, hogy én ( a szerző, mesélő) nem halhatok meg a regény végén, mert én mesélem.

E/3 jelenidő

Egyes szám, harmadik személy, jelen időben. Létező, de ritka megoldás. Ilyenkor az író őróla, vagy őróluk mesél kívülállóként, de jelenidőben. Itt a mellékszálak/események megírása kivitelezhető, viszont a közeli narráció és a szűk nézőpont megírása komoly kihívást jelent. Jelen időben belelátni valaki érzéseibe, gondolataiba elég ügyes írói bravúrt kíván. Viszont a cselekmények leírása nagyon hasonlít a forgatókönyvben használtakhoz, ott ugyanis a cselekményt (akció) mindig E/3 jelen időben írjuk: “John megáll az ajtóban, finoman lenyomja a kilincset, kissé kinyitja az ajtót és hallgatózik. Csendben figyel. Benyúl a kabátja zsebébe és előhúzza a revolverét. Ekkor, egy nő dalolása töri meg a csendet.”

E/1 jelenidő

Egyes szám első személy jelen időben azaz Én és most. Egy létező, de nagyon ritkán használt forma. Elsősorban drámai feszültség létrehozására alkalmas, de azt nem tudom megítélni, hogy egy hosszabb könyv esetén ez mennyire terheli meg az olvasót. Ebben az esetben is természetesen a közeli narrációt használjuk szűk nézőponttal, hiszen én, az író vagyok a történet szereplője. Ennél a formánál nem látom kivitelezhetőnek a mellékszálak/események megírását, hiszen a történet lineáris vezetésű, minden itt és most, ebben a pillanatban történik. Természetesen a karakter gondolataiba lehetnek visszaemlékezések, meg jövőbeni képzelgések, de a cselekmény mindig valós időben történik. “Lassan indulok felfelé a lépcsőn. Először finoman leteszem az egyik lábam, majd a testsúlyom áthelyezem rá, kissé előrebillenek, majd átemelem a másik lábam. Így haladok, hogy még véletlenül se keltsek zajt. Ezek az átkozott ócska öreg lépcsők. Úgy nyekeregnek, mintha rögtön szét akarnának esni. Csak nyugalom Julianna, nyugalom. A lépésre, figyelj a lépésre. Kinézek a folyosóra, sehol senki. A könyvtárszoba ajtó résnyire nyitva van. Hallom, ahogy az két szemétláda veszekszik. Nincs mesze a kijárati ajtó, már nincs messze” Például a csapat kettéválik a hatalmas havas hegyek között. Tegyük fel, hogy a másik csapat a szakadékba zuhan. A társam és én viszont sértetlenül megérkezünk a találkozópontra, de a másik csapat nem, akkor soha nem tudjuk meg (ahogy az olvasók sem) mi történhetett velük. Hiszen én, a mesélő, logikus, hogy nem voltam ott a másik csapattal.

Karakterek

A karakterek általában emberek, állatok, lények, gépek. Egy történet - legyen az regény vagy forgatókönyv - karaktereit öt fő csoportba sorolhatjuk. A Protagonista, azaz a főhős általában pozitív, az Antagonista az ellenfél, általában gonosz, rosszindulatú. További karakterek a hős segítői, az ellenség segítői és a semleges szereplők. Figyelni kell arra, hogy ne legyen túl sok “fő” szereplője a történetnek, mert akkor könnyen szétesik a sztori. Nagyon nehéz sok karaktert szerepeltetni és elvonja a figyelmet a lényegről. Természetesen mellékszálakban, kiegészítő eseményekben bármennyi lehet, ha azok szerepeltetése nem zavar be a történet folyásába. A szereplőinket meg kell tervezni. Van aki ezzel sok időt eltölt és rendkívül részletesen megalkotja őket, van aki csak a leglényegesebb tulajdonságaikat emeli ki. A lényeg az, hogy valami fogalmunk legyen róluk. Ha időt szánunk rá, és alaposan kidolgozzuk őket, azzal nagyon sokat segítünk magunkon. A jól átgondolt karaktert életszerűbben tudjuk megjeleníteni a történet folyamán. Nem csak a fizikai jellemzői, hanem a belső tulajdonságai is rendkívül fontosak, mivel a regény folyamán kívülről-belülről megismerjük őket. Ezáltal válnak az olvasó számára szerethető vagy gyűlölhető karakterré. Így telik meg élettel a regényünk. A karakter személyisége nem csak a gondolatain és a tettein keresztül ismerhető meg, hanem a dialógusokban is megmutatkozik. Milyen a beszédstílusa, hogy reagál a kérdésekre, az eseményekre, mi a véleménye egyes dolgokról stb. Nem kell a karakterek külső megjelenését tű pontosan körülírni, engedni kell, hogy az olvasó fantáziájában jelenjen meg kép róla. Mert Ő olyannak fogja elképzelni, amilyenek látni szeretné. Az belefér, hogy leírjuk, hogy szőke vagy kopasz, szakállas, magas vagy alacsony stb, de hagyni kell, hogy az olvasó is hozzátegye azt, amit hinni, látni akar róla. Mert egész más típus szimpatikus vagy ellenszenves Önnek vagy nekem. Nagyon sok író ismert személyről mintázza a karaktereit, például egy színészt képzel a szerepbe. Ez jó, mert ha a regényírás közben mindig őt látjuk, akkor az nagy segítség a jelleme, a viselkedése és a dialógusainak megformálásában. A jellegtelen karakter zavaró, mert mindig más a személyisége a történet folyamán. Nem lesz egységes. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha nincs a karakter jól megrajzolva, megtervezve az elején. Néha vicces figurának tűnik, aztán mély filozófusnak, majd egy ostoba embernek stb. A karakterek belső világa a történet eseményeinek hatására megváltozik. Ez a változás együtt halad a történet szerkezetével, majd egy ponton jelentősebb változáson megy át. Ez általában a történet közepe vagy második harmadának a vége környékén történik meg. Ez a karakter íve, vagy ahogy az angol nyelvű szakirodalomban említeni szokták a Character arc. Például a gyáva bátor lesz, a gyenge erős, a hazug igazságos, a békésből agresszív és sorolhatnám. Egy karakter mentális, érzelmi állapota soha sem statikus, mindig változó. Ez normál esetben csak kisebb mértékben ingadozik, de nagyobb stressz, erős lelki megterhelést okozó események, trauma, feszültség stb. hatására jelentősen megváltozhat. Hogy ezt jobban érzékeltethessem: A történet feléig üldözik a főszereplőt, csak menekül, szenved és küzd benne a düh. Közben tapasztalatokat gyűjt. Aztán a történet közepétől ráeszmél, kezd felbátorodni, majd a történet végére hős, már teljes erővel leküzdi az ellenfelét. Az, hogy ez az ív milyen mértékű, milyen lépésekben történik meg, az természetesen sokban függ a történet eseményeitől is.

A karakterek megrajzolása.

A Protagonist és az Antagonist (a protagonista és az antagonista kifejezés használata is megengedett) A történet két fő karaktere a Protagonist és az Antagonist, azaz a hős és az ellenfele. Mivel ez a két karakter vezeti végig az egész történetet, az ő megalkotásukra kell a legtöbb időt fordítani. Általában mind a hősnek, mind az ellenfelének vannak erősségeik és gyengeségeik. A történet folyamán a hős azáltal tudja legyőzni az ellenfelét, hogy rájön, felismeri és kihasználja az ellenfél gyengeségeit. És ez fordítottan is igaz, az antagonista is az által tudja megnehezíteni a hős életét, hogy felismeri annak gyenge pontjait. A történet elején mindig az antagonista az erősebb, szinte legyőzhetetlennek tűnik. Ahogy viszont halad a történet és fejlődik a hős, annál jobban látjuk “elgyengülni” az ellenfelet, és a történet végére fordul a kocka, a hős lesz az erősebb.

Mindkét karakter megalkotásánál az alábbiakra érdemes odafigyelni:

• Milyen múltbeli események befolyásolták, alakították a karakter személyiségét? (háttértörténetek, visszaemlékezések, mellékszálak a történetben gazdagíthatják a regényt)
• Mik a karakter erősségei és gyengeségei?
• Milyen a jelleme?
• Milyen az általános érzelmi állapota? (szomorú, vidám, humoros, fapofa stb)
• Mi vagy ki fontos számára?
• Mi a célja az életében?
• Milyen a karakter külső megjelenése?

A segítők A mentor (mindig egy karakter) A mentor a történetalkotás harmadik legfontosabb kulcsfigurája. Ez egy olyan személy, aki bölcs tanácsaival, lelki vagy érzelmi támogatásával segíti a hőst az útja során. A mentor nem halad a hős útján, nem kíséri őt, hanem adott pillanatban fel-feltűnik a történetben. Ez történhet misztikusan, de nagyon hétköznapi dolgokon keresztül is. Például személyes találkozás, telefonhívás, email, stb.

A segítők (bármennyi lehet) A segítők általában azok a karakterek, akik végigkísérik a fő karaktereket ( a protagonist és az antagonist) a történet folyamán. Természetesen, nem feltétlenül az elejétől a végéig. Ez lehet a szerelme, a barátai, társai stb. Ügyelni kell arra, hogy csak megfelelő mértékkel szerepeljenek, ne domináljanak a fő karakterek felett, azaz ne árnyékolják be, vegyék el a figyelmet a főszereplőkről.

A világ

A regény megszerkesztésének következő lépése a világok ábrázolása, leírása. Két világot különböztet meg a szakirodalom, melyek szerepet játszanak egy történet kialakításában. Ezek az ordinary world és az extraordinary world. Azaz a hétköznapi világ és a rendkívüli (különös, érdekes, más, megváltozott) világ. A főszereplő élete a történet kezdetén általában a hétköznapi világból indul el. A "hétköznapi világ" alatt azt a helyet értjük, ahol a hősünk a normális megszokott életét éli, legyen az akár a föld, egy űrhajó vagy egy fantasy világ. Amikor hősünk kalandja kezdetét veszi, akkor lép át az extraordinary világba. Ami lehet, hogy ugyanaz a világ, amiben eddig is élt, viszont a körülmények megváltoznak körülötte. Lényegében ezt a világot, sokszor átvitt értelemben kell elképzelni. Egy világ, ami más, mint ami előtte volt. És persze az is extraordinary világ, ha egy teljesen új, számára ismeretlen helyre érkezik. A történet végén viszont a főszereplő általában visszatér az eredeti kiinduló világba, tehát az ő hétköznapi világába (még ha az esetleg változott volna is a történet során). Ez is egy megnyugtató, lezáró pontot jelent a történet végén.

Különleges világok A világépítés elsősorban a fantasy irodalom, majd a sci-fi irodalom sajátossága. Ez az a két zsáner, ami gazdag világleírásban. És itt nem csak magáról a világról és annak lakóinak külső leírásáról beszélünk, hanem az ott élő társadalom életviteléről, vallásáról, művészetéről, kultúrájáról, technikai felkészültségéről stb. Ezeknek a zsánereknek a rajongói nagyon szeretik a világleírásokat. Vannak, akik azt állítják, a világépítésnél következetesnek kell lennie a szerzőnek, azaz olyan világot kell leírnia, ami a mai ismereteink szerint is létezhet, működhet. Szerintem ez nem szükségszerű. Én nem tartom létfontosságúnak, hogy a tájleírás megfeleljen a tanult földrajzi ismereteinknek. Egy fantasy világ bármilyen lehet, ha az magával ragadja az olvasót. A sci-fi talán kötöttebb, mert ott inkább törekszünk a valóságszerű ábrázoláshoz. Egy fantasy világban lehet egy sziget hideg és fagyos, és a közvetlen közelében egy másik pedig mediterrán jellegű.

A leírás

Erre csak röviden térnék ki, mert ez olyannyira szerzőfüggő, hogy erre szerintem nem lehet, vagy legalábbis én, nem tudok tanácsokat adni. Az, hogy egy író milyen stílusban írja le a cselekményeket, a visszaemlékezéseket, a gondolatokat és érzéseket, az teljesen egyedi. Nagyon sok írástechnikát oktató könyv ezek magyarázatára példákat hoz fel ismert szerzők munkáiból. Én ezt nem tartom jó megoldásnak. Azzal, hogy bele-bele olvashatok számos híres szerző fogalmazásába, nem érzem úgy, hogy ez rajtam segítene. Ami segíthet, az az olvasás. Ha egy író szeret olvasni és folyamatosan olvas is, azzal szinte tudat alatt magába szippantja ezeket az ismereteket és szép lassan kialakul a saját stílusa. Amit, nagyban befolyásolnak azok a szerzők, akiknek a műveit a legszívesebben olvassa.

A tájleírás

Amit külön kiemelnék, az a tájleírás, mert itt lényeges különbség van egy mai és egy klasszikus regény között. A múlt századokban a kiadók elvárták a szerzőktől, hogy egy-egy helyszínről, eseményről, tájról, az ott látható dolgokról részletes leírást adjanak az olvasóiknak. Erre azért volt szükség, mert a legtöbb ember soha életében nem jutott messzebbre, mint a legközelebbi város vagy település. Soha nem látták a tengert, egy híres nagyvárost, felhőkig érő havas hegycsúcsokat, őserdőt, polipot, zsiráfot és még sorolhatnám a végtelenségig. Nekik részletgazdag leírás kellett ahhoz, hogy ezt maguk elé tudják képzelni. És bizony, ezt nagyon szerették. Ma, ez már nagyon kényelmetlen az olvasóknak. (Főleg a gyerekek szeretnek ezen panaszkodni, amikor például egy klasszikus regényben három oldalon keresztül fordul meg egy hajó a folyón). Itt a televízió, az internet, ami önti ránk a képi információk tömegét. Ha ma azt mondom valakinek, New York, az nagyjából maga elé tudja képzelni, hogy néz ki New York, mert több száz olyan képet vagy filmet látott már életében, amit New Yorkról készítettek. Ellentétben egy 150 évvel ezelőtt élt embertársunktól, aki jó esetben már látott róla egy rajzot vagy egy fekete-fehér fényképet valamelyik könyvben, vagy újságban. Tehát, ha valami olyan dologról készülünk leírást adni, amit feltehetőleg már ismer a kor embere, akkor azt nem szabad bő lére engedni. A fantasy és sci-fi irodalomtól eltekintve az olvasók nem igazán értekelik a hosszas tájleírásokat, mert unalmasnak tartják.

A dialógus

A dialógusok megírásánál arra kell figyelni, hogy a szöveg folyékonysága, áramlása megmaradjon. Ha bizonytalanok vagyunk ebben, akkor jó, ha magunkban felolvassuk a kritikusnak vélt párbeszédet. Egyes szakemberek azt javasolják, ha kétségeink vannak a párbeszéd életszerűségével szemben, akkor olvassuk fel hangosan, akár rögzíthetjük is a hangfelvételt, majd hallgassuk vissza. Ekkor lehet érezni, ha nem tűnik természetesnek. Az élő beszéd nem hasonlít egy regény dialógusaira. Az élő beszéd sokszor összefüggéstelen. Kísérlet kép vegyünk fel otthoni beszélgetést titokban, majd hallgassuk vissza és írjuk le. Meglepő lehet az eredmény. A regényben igyekezni kell a lehető legjobban leutánozni az élő beszédet, de azért ügyelve arra, hogy az olvasható és értelmezhető legyen. Fontos, hogy a dialógus tükrözze a karakter jellemvonásait. A karakter megalkotásánál ezt már említettem. A dialógusok során ennek érvényesülnie kell. Ha intelligens, okoskodó, bátortalan, agresszív vagy bunkó a karakter, ezeknek a tulajdonságok meg kell jelennie a beszédstílusában is. Viszont, ha egy karakter stílusa egy dialógusa során eltér a megszokottól, az olvasó tudni fogja, hogy valami nem stimmel, ez a karakter készül valamire vagy valami hátsó szándék vezérli. Esetleg eltitkol valamit, vagy hazudik stb. Az ezekkel történő játék, kiváló lehetőség a szerzőnek, hogy életszerűbbé tegye a karaktereit és ezáltal a történetét. Amire figyelni kell: ne beszéltessük feleslegesen a kartereinket csak azért, hogy töltődjön a szöveg, mert ezzel unalmassá tehetjük a dialógusokat.

A metódusok

Nem kell megijedni a fenti szó hallatán. A metódusok, azaz történetszerkesztési szabályok nem korlátok, melyek börtönbe zárják a kreativitást, hanem inkább mankója, támasza az írónak munka közben. A történet megszerkesztésénél van nagy hasznunkra. Természetesen, nem kell görcsösen ragaszkodni hozzájuk.

Miről is van szó? Az embereket már évezredekkel ezelőtt érdekelte, mitől lesz egy előadás, egy színdarab sikeres. Megfigyelték, hogy mi az ami működött, ami elnyerte a nézők tetszését, és mi az ami nem. Ezeket összegyűjtötték, leírták, elemezgették, és tovább adták a tanítványaiknak. Mert az írás szakma volt. Művészet és szakma, és a mai napig is az. Én úgy gondolom, igazán értékes, sikeres műveket csak az tud alkotni, aki ismeri a szakma, az iskola szabályait. Nem baj, ha később nem alkalmazza, de jó ha ismeri. Itt van példának Pablo Picasso. A világhírű festőművész elég absztrakt képekkel lepte meg a világot. De azt kevesen tudják róla, hogy bizony klasszikus festészetben is nagyon tehetséges volt. Kiválóan rajzolt és festett akadémikus stílusban is. Azaz, egy teljesen élethű arcképet is bármikor meg tudott volna festeni. Fiatal korában szentképeket és vallási témájú festményeket készített, ebből élte hétköznapjait. Csak később, egy jó barátja unszolására kezdett modern képeket festeni. Tehát, ahogy fentebb említettem, az írás mesterség szabályai lassan testet öltöttek. Az első ismert, és a mai napig is az egyik legértékesebb alkotás Arisztotelész nevéhez fűződik, aki Platón tanítványa volt. Arisztotelész az, aki elsőként fogalmazott a drámaírás szabályairól Poetica című művében, ”Az egész az, amelynek van kezdete, közepe és vége” megfogalmazva a történet mesélés lényegét. “Minden tragédiának, hat részből (összetevőből) kell állnia, amelyek meghatározzák annak minőségét—nevezetesen: esemény, karakter, stílus, gondolat, előadás, dal” Lényegében Arisztotelésztől kiindulva beszélünk a három act-os szerkesztésről, vagy magyarul, a három felvonásos szerkesztésről. A későbbiek folyamán, és itt főleg az utóbbi két évszázad irodalmi termésére gondolok, jelentős számú alkotó kezdett el a drámaírás művészetével foglalkozni. Köztük az egyik leghíresebb Egri Lajos drámaíró, akinek világhírű alkotása a “Drámaírás művészete”. Sokféle iskola létezik és sokféleképp magyarázzák, miben rejlik a sikeres és értékes irodalmi alkotás titka. Jelentősebb elmozdulást a film megszületése hozott. A filmsikert sokkal könnyebben és egyszerűbben lehetett mérni, mint egy könyvét. Egy filmet kielemezni, részeire bontani, struktúráját felvázolni sokkal egyszerűbb, mint egy terjedelmes regényét. Megszülettek a metódusok, szabályok, aminek mentén írni kezdték a forgatókönyveket. És ezek a szabályok beszivárogtak a regényírásba is. Azt fontos megjegyezni, hogy ezek a metódusok már a filmgyártás előtt is léteztek, tehát nem a spanyolviaszt fedezték fel a filmes alkotók, hanem csak letisztultabb, egyszerűbb formában váltak elérhetővé. Egy keret, ami segítséget nyújt ahhoz, hogy az író meg tudja szerkeszteni a történetét. Amint azt már említettem, az embereknek elvárásaik vannak egy történettel szemben, és ha az író alkalmazza ezeket a metódusokat, egy lépéssel közelebb jut ahhoz, hogy sikeres legyen az írása.

Miért? Mert a tapasztalat egyértelműen ezt bizonyítja. Ha több száz sikerfilm, ha több ezer bestseller sikeresen alkalmazta ezeket, akkor feltételezhető, hogy jól működik. Szerintem fontos, hogy egy jó író mindig tanuljon, mindig olvasson szakirodalmat. Én is így teszek, és mindig találok valami újat, ami gazdagítja az ismereteimet. Az is természetes, hogy nem mindegyik szerzővel vagy gondolatával értek egyet. (Itt van példának Egri Lajos, aki ellentétben Arisztotelésszel, nem a cselekményt, hanem a karaktert tartja fontosabbnak. Én mindkettőt egyformán fontosnak tartom, mert csak együtt tudják egyensúlyban tartani a történetet.)

3 felvonásos struktúra

A regény történetét 3 fő részre bonthatjuk.

Az első Act-ban építjük fel a történet alapjait. Itt ismerjük meg a szereplőket, a világot amelyikben élnek, a kapcsolataikat a többi karakterrel. Ez nyújt betekintést az olvasónak a főszereplő jelenlegi életébe, ami fontos ahhoz, hogy megértsük a későbbi történéseket. Hiszen a karakterünk innen indul el, és a történet végére egy “más” ember lesz belőle, tehát fontos tudni és ismerni, mi volt a kiinduló állapot. Ebben a részben történik meg az az esemény, ami lényegében beindítja az egész történetet, ami megváltoztatja a főszereplő életét.

A második Act-ban szembesül a főszereplő a konfliktussal és kezdi meg a küzdelmét, mely fokozatosan egyre feszültebb lesz. Itt a főhős még szenved és küzd, kisebb nagyobb sikerrel az ellenfele ellen. Fokozatosan, a történet előrehaladásával párhuzamosan tanulja meg azokat a készségeket, történnek meg azok a belső átalakulások, melyek erősítik őt, ami által majd le tudja győzni az ellenfelét.

A harmadik Act-ban csúcsosodik ki a konfliktus, itt kerül szembe a hősünk a legsúlyosabb döntésekkel és veszi fel a végleges, utolsó harcot az ellenfelével, az antagonisttal szemben. Az act végére a konfliktus megoldódik, feloldódik, megoldásra lel. A hős általában visszatér abba a világába, amelyikből elindult, de már egy másképp gondolkodó, cselekvő karakterről beszélünk.

A történetszerkesztés lépései

A 16 szekvencia (ami a forgatókönyvírás menü alatt található) az a történet szerkesztési metódus, amit az elmúlt több mint két évtized alatt dolgoztam ki. Az itt található változata viszont kifejezetten a regényíráshoz készült, én is ez alapján írok. Rengeteg erről szóló szakirodalmat, könyvet, cikket, filmet és regényt tanulmányoztam át, míg végül megalkottam ezt a szerkezetet. Bár ez a metódus csak csekély változáson ment keresztül az elmúlt időszak alatt, mégsem állítom biztosan, hogy egy tökéletes változat. Nem is törekszem arra, hogy az legyen. Mert bár érdemes ezt a metódust szem előtt tartani, nem feltétlenül kell görcsösen ragaszkodni hozzá. Az írás kreatív folyamat, nem szabad korlátok közé zárni. Engedni kell, hogy az író fantáziája szabadon szárnyaljon, ha kell, megsértve ezzel a szabályokat. A 10 szekvencia eligazítást nyújt a szerzőnek abban, hogy meg tudja tervezni, a regény egyes részeiben általában milyen események szoktak történni. Ez egy támpont a munkához, egy iránymutatás! A 10 szekvencia nem azonos 10 fejezettel! A regényt más elvek alapján szokták fejezetekre bontani. Ezeket általában egy-egy nagyobb történés végén, majd egy újabb esemény határán szokták meghatározni.

A 10 szekvencia a regényt 10 egységre, de nem egyforma hosszúságú részre osztja. Segítségképp leírtam, hogy az egyes szekvenciák általában hány százalékát ölelik fel az egész regénynek. Talán ezzel, még szorosabbra húztam a kereteket, de lehet, sok író ezt is örömmel fogadja. Gyakran szembesültem azzal a pályafutásom során, hogy sokan érdeklődtek az iránt, egy-egy résznek milyen hosszúnak kell lennie a könyvben ahhoz, hogy a történetet egyensúlyban tudjuk tartani. A filmírásnál ez eleve szabály. Nem állítom azt, hogy regényírásnál szabály, de szerintem ajánlott. Amikor a szekvenciák leírását olvassuk, észben kell tartani, hogy milyen zsánerű könyvet írunk és a szekvencia leírásokat értelemszerűen kell alkalmazni rá. Tehát a regény típusa alapján egyes kifejezéseket, iránymutatást átvitt értelemben kell alkalmazni. Amikor olyat olvas például, hogy a “főhős fegyvereket gyűjt”, azok nem feltétlenül valódi fegyverek, hanem eszközök, lehetőségek, mellyel felveheti a harcot az antagonist ellen. Fontos megjegyezni, hogy amikor ellenfélről beszélünk, az nem feltétlenül egy karakter. Az lehet egy esemény is, vagy egy helyzet. Például egy hóvihar, amiből megpróbál kimenekülni a főszereplő, egy betegség, amivel küzd és a többi. A következő ábra egy teljes regény 10 szekvenciára történt felbontását mutatja százalékban megadva.

01. szekvencia

A hős élete normál körülmények között. A teljes regény kb. 4 százaléka. A főszereplő az ő megszokott normális életkörülményei között. Ez a világ a hétköznapi világ, azaz az ordinary world. Nem feltétlenül egy békés nyugodt hely. Egy hely, ahol a hősünk él, ahová a mindennapjai kötik. Ebben a részben mutatjuk be őt az olvasóknak. Itt ismerjük meg a kinézetét, a beszédstílusát, a jellemét és a kapcsolatát az őt körülvevő világgal. Ha fontos, akkor már itt rámutathatunk a szereplő erősségeire és gyengeségeire. Ebben a részben már tehetünk egy árnyalt utalást a rendkívüli (extraordinary) világra is vagy valami jövőbeni eseményre. Tehát a főszereplőnk kapcsolatba léphet egy onnan érkező személlyel vagy tárggyal, hírt hallhat felőle stb, de ez itt még nem jelenik meg dominánsan. Itt még nem láttatjuk, hogy ennek a későbbiekben fontos szerepe lehet az életében. A hősünk itt még nem tervezi, vagy nem látja előre milyen esemény fogja megváltoztatni az életét.

02. szekvencia

A hős élete megváltozik. A teljes regény kb. 8 százaléka. Ebben a részben a főhős kapcsolatba kerül az antagonist világával. Fontos megjegyezni, hogy itt még nem lép át a hősünk a rendkívüli világba, csak ez az esemény betör az életébe. Itt még a hős bizonytalan, nem tudja mit tegyen. Tétovázik, nem biztos abban, mit kell cselekednie. Például, kitör a háború azon a helyen ahol él, észreveszi hogy valami nem stimmel a céges bankszámláival, hallja a rádióban, hogy valami katasztrófa várható stb. Tehát az az esemény, amelynek később aktív részese lesz, most még csak egy “külső” esemény a számára. És ekkor bekövetkezik a befolyásoló esemény azaz Inciting Incident, ahogy azt a szakirodalom nevezi. Ekkor történik meg az az esemény, ami elindítja a történetet, ami változást hoz a főhős életébe. Ez az az esemény, ami a regény mozgatórugója lesz, ami beindítja a további események sorozatát, ami cselekvésre ösztönzi a főhőst. Például egy gyilkosság, egy terrorcselekmény, a főhőst megvádolják, valakit elrabolnak, az eddigi élete valami miatt összeomlik, a természeti katasztrófa bekövetkezik stb. Romantikus regény esetében ebben a részben találkozik először a hősünk az új szerelmével.

03. szekvencia

A hős találkozik vagy szerez segítőket, barátokat. A hős új helyen és/vagy új helyzetben. A teljes regény kb. 12 százaléka. Ebben a részben találkozik a hősünk először a mentorával és azzal a karakterrel, vagy karakterekkel, akik a segítői, kísérői lesznek az útja során. Segítőre, segítőkre nem feltétlenül van szükség a történetben, de mentorra általában szoktak tervezni. A mentor az, aki segít a főszereplőnek megérteni és feldolgozni az eddig történt eseményeket, majd aki ráveszi őt a cselekvésre. Meggyőzi hősünket, hogy “induljon útnak ”. Bölcs tanácsokkal látja el, erőt ad neki, és felkészíti az “útra”. Fontos megjegyezni, hogy a mentor nem kíséri a hősünket az útján, ellentétben egy segítő társsal. Ebben a szerepében a mentor az egész regény folyamán segítője, támogatója marad hősünknek (lásd a karakterek leírásánál a mentort és a segítőket). A hősünk megkezdi a kalandját, az útját. Most lép át az extraordinary world-be, abba a világba, amelyik az antagonist, azaz az ellenfél világa. A hősünk most közvetlenül kapcsolatba kerül a “különleges” világgal. Ne felejtsük el, hogy amikor extraordinary világról beszélünk, akkor az nem feltétlenül egy földrajzilag más világ, hanem egy rendkívüli (különös, érdekes, más, megváltozott) világ, mint ahol a hősünk eddig élt. Tehát, a helyszín lehet ugyan az, de most mégis más, vagy lehet akár egy teljesen új környezet is. Ebben a részben a hősünk még csak ismerkedik ezzel a világgal, megtervezi a cselekvése lépéseit, felmér, előkészíti az útját stb. Tulajdonképpen, még maga sem biztos benne, mit vagy hogyan kell tennie, de egyre közelebb kerül ahhoz a ponthoz, ami jelentős változást hoz a történetbe. Plot point 1. (azaz az első forduló pont) Ekkor a főhős már a mélyébe kerül a különleges világnak. Itt már közel kerül az ellenségéhez, vagy annak segítőihez. Itt már veszélyek leselkednek rá, de még nem tudja felbecsülni vagy megítélni annak mértékét. A főhős átlépte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút. Valamibe belekezdett, amit már nem lehet visszafordítani, amiből már nem lehet csak úgy, egyszerűen kiszállni.

04. szekvencia

A hős megpróbáltatásai A teljes regény kb. 25 százaléka. A hősünk itt már szembekerül az ellenfelével, de nem magával a fő ellenféllel, hanem annak segítőivel. Itt megismerhetjük az ellenfelét (antagonist), és az ellenfél segítőit. Bár ebben szakaszban már megjelenhet az antagonista, láthatjuk, hallhatjuk őt, de még nem kerül közvetlen kapcsolatba a hősünkkel. Ebben a részben ismerhetjük meg, mi a célja az antagonistának, és ebben milyen szerepet játszanak a segítői. A hősünk felveszi a harcot az ellenféllel, de először nem a fő ellenféllel, hanem azok segítőivel. A történetünktől függ, hogy kik ezek a segítők. Ezek lehetnek például az antagonist katonái, beosztottjai, barátai, rokonai stb. A hősünk leküzdi az antagonisták által állított akadályokat. Egyre ügyesebben és hatékonyabban tud fellépni ellenük. Ezek a megpróbáltatások nem csak fizikailag, hanem lelkileg is erősítenek rajta.

05. szekvencia

Midpoint. Point of no return. Azaz a pont, ahonnan már nincs visszatérés. A teljes regény kb. 2 százaléka. Ez a pont, nagyjából a regény közepén található. és általában az alábbi két verzió valamelyikén szokott tovább haladni: Az első változat szerint: Ebben a főhős egy nagyon fontos választás elé érkezik és ezen a ponton egy visszavonhatatlan intézkedést vagy döntést hoz. Bár ez egy rövid rész a regényben, mégis rendkívül fontos szerepe van a továbbiakban. A főhős innen már csak előre mehet, nincs visszaút. Abba az irányba kell haladnia, amelyik felé a döntést tette. A döntés lehet egy elhatározott lépés, de egy hirtelen jött ötlet is, amit nem tervezett előre. A második változat szerint: Sok regény és film esetén itt a történet akár egy teljes fordulatot is vehet. Ezzel a lehetőséggel nagyon sok író játszik. Néhányan azt mondják, erre a pontra úgy is lehet gondolni, mintha innentől kezdve egy teljesen új történet venné kezdetét. Persze ügyelve arra, hogy a sztori fő mondanivalóját megtartsuk, attól jelentősen ne térjünk el. Rögtönzök rá egy példát, hogy ezt könnyebben megértsük.

Tegyük fel, a történet elején balesetben meghal a főszereplő felesége és a kislánya. A rendőrség kinyomozza, hogy a bűnösök, egy banda, épp egy lopás helyszínéről menekült, amikor szándékosan belehajtottak a nő kocsijába. A baleset következtében a feleség kocsija felgyullad, az áldozatok bennégnek a járműben. A főszereplő küzd a rendőrséggel, hogy kapják el a bűnösöket, de szinte alig történik előrehaladás az ügyben. Ezen felbőszülve maga kezd el nyomozni és végül rátalál az egyik bűnözőre, akiről kiderül, hogy zsaru. Sejti, hogy talán ezért nem jut eredményre a nyomozás. Megpróbálja kiszedni a bűnözőből, hogy kik a társai, és mi történt pontosan, de az elmenekül, majd később holtan találják. A főszereplő magába roskadva tengődik. Nem jut megoldásra. Eddig a regény első fele. És most jön a fordulat rész, a point of no return. A férfi otthon tévét néz. Kapcsolgat ide-oda. Aztán az egyik csatornán egy riporternő egy munkással beszélget élő(!) adásban. Valahol egy távoli városkában, egy utcán, valami építési munkáról. Amikor a főszereplő hirtelen észreveszi a kép háttérben a kislányát és a feleségét, akik épp egy üzletből jönnek ki, és igyekeznek át az utca másik oldalára csomagokkal a kezükben. Majd a híradás itt véget ér. Sokkoló? Igen az, mert itt egy teljesen új történet kezdődik, ami bár függ az elsőtől, de már teljesen más megvilágításba helyezi azt.

06. szekvencia

A hős megpróbáltatásai folytatódnak A teljes regény kb. 15 százaléka. Ebben a részben a főhős és a segítői (ha van ilyen) már találkoznak a főellenféllel és megtörténik az első komolyabb konfrontáció is. Itt a főhős egyre több és egyre veszélyesebb kihívásokkal kerül szembe, amelyeket meg kell oldania. Ezeket az akadályokat kisebb-nagyobb sikerrel, de leküzdi. A regény egyre feszültebb tempóban halad tovább.

07. szekvencia

A hős kudarca, balsikere. A teljes regény kb. 10 százaléka. Ebben a részben a főhős szembekerül az ellenfelével és vesztesen kerül ki a csatából. Megfordult a szerencse. Természetesen, a történet típusának megfelelően, ezt átvitt értelemben is értelmezhetjük. A főhős ezen a ponton úgy érzi, hogy feladja a küzdelmet és az egész eseményt a saját személyes bukásaként éli meg. Ez a rész ad lehetőséget arra, hogy jobban belelássunk az antagonist világába, a tervébe, gondolkodásába stb. Itt betekintést nyerhetnek az olvasók, ha így szeretnénk, az antagonist múltjába is, ami által talán megértjük miért lett olyan, amilyen.

08. szekvencia

Az ellenfél üldözi a hőst, vagy a hős üldözi az ellenfelét. A teljes regény kb. 12 százaléka. Ebben a részben a történet egy újabb lényeges fordulatot vesz. Ez az előző események hatására, illetve a mentor és a barátok támogatására történik meg. A főhős talpra áll és új erővel kezd harcba. Leküzdi a kétségbeesését és igyekszik új megoldásra törekedni. Egy új ember születik, egy olyan ember, aki nem csak felvállalja a harcot, hanem egy olyan, aki tudatosan le akarja győzni az ellenfelét. Fontos megjegyezni, hogy ettől a résztől kezdve a főhős már nem csak védekezik és harcol, hanem mostantól támad. Azaz fordul a kocka. Kezébe veszi az irányítást és küzd, bármi áron is, még ha az a saját életébe is kerül. Ebben a részben az antagonista meginog és veszít a biztonságából, stabilitásából, ami akár dühöt is válthat ki belőle.

09. szekvencia

A hős szembeszállása az ellenféllel. A teljes regény kb. 8 százaléka. Az antagonista kétségbeesett, mivel látja a főhős elszántságát. Az antagonist most minden eszközt igyekszik bevetni, hogy a főhőst ártalmatlanná tegye. Semmitől sem riad vissza, mert érzi a vesztét. Ez még nagyobb erőt ad számára, ami által a konfliktus itt egyre feszültebb helyzetet teremt. A főhős, azaz a protagonist felkészül a csatára. Fegyvereket gyűjt, amik lehetővé teszik számára az antagonist legyőzését. Ezek a fegyverek persze átvitt értelemben is értendők. Az antagonist minden támadási kísérlete kudarcba fullad.

10. szekvencia

A hős végső helyzete A teljes regény kb. 4 százaléka. Ez a történet legcselekményesebb része és egyben a lezáró pontja is, ahol a konfliktus kicsúcsosodik. A legnagyobb végső összecsapás a protagonist és az antagonist között. Itt a hős már teljes tudása és ereje birtokában veszi fel a harcot az antagonist ellen és győzedelmeskedik felette. Ez befejeződhet akár az antagonist halálával is, de természetesen a történet típusának megfelelően a halál itt átvitt értelemben is használható. Lényegében az antagonist elbukik. Miután a hős legyőzte az ellenfelét, visszatér a hétköznapi világba, ahonnan a történet elején elindult, bár ez a világ már nem feltétlenül ugyanolyan számára, vagy az ott élők számára, mint azelőtt volt. Főleg, ha ez a világ az antagonist által erősen befolyásolt volt. A történeteknek általában boldog vége van, és a hősünk győzedelmesen tér vissza, de nem ritka, hogy a történetnek tragikus vége van (akár a főhős halála, vagy valamelyik segítőjének, vagy szerelmének az elvesztése). A tragikus vég általában a drámai hangvételű illetve az intenzív szerelmi történetek befejezésére jellemző. Ritka, hogy a főhős teljes bukásával ér véget a történet. Még abban az esetben is, ha a főhős meghal a történet végére, a feladatát teljesítette, tehát abból győztesen került ki.

Az outline

Mi az outline? Az outline, azaz magyarul a körvonal vagy a vázlat, leírja a történet eseményeit rövid tömör mondatokkal, helyenként megjegyzésekkel ellátva, abban a sorrendben, ahogy majd a kész regényben az kidolgozásra fog kerülni. A plotter típusú írás legsarkalatosabb pontja a történet megszerkesztése. Vannak szerzők, akik csak nagy vonalakban készítik el a vázlatot, és vannak, akik igen részletes, sok mindenre kiterjedő vázlatot készítenek. Én is sokat dolgozom a vázlat megszerkesztésén, hiszen az a történet gerince. Ahogy már említettem, a jól megszerkesztett vázlat nagyon sokat segít az író munkáján. Találkoztam olyan outline-nal, ami csak szavakkal jelezte, az adott jelenetben mi fog történni, és láttam olyat is, ahol még dialógus részleteket is belecsempészett a szerző, mert azok fontos momentumai lesznek az adott jelenetnek.

Hogyan írjunk vázlatot?

A vázlatot írhatjuk egy füzetbe is, bár ezt nem javaslom. A vázlat készítés olyan, mint egy puzzle. Ide-oda kell rakosgatni a jeleneteket, hogy a könyv végső “képe” kialakuljon. Ez füzetben, sorban egymás alá írt jelenetekkel igen nehezen megoldható. Egy kedvelt módszer a cetlizés. Vannak, akik ezt tartják a legkényelmesebb megoldásnak. Ilyenkor a jelenteket cetlikre írják, majd egy nagy parafa táblára tűzdelik. Ezután a cetlik ide-oda helyezésével alakítják ki a történet vázlatát. Vannak szerzők, akik eltérő színű cetliket használnak, hogy megkülönböztessék a fő jeleneteket a mellékszálaktól, vagy az izgalmas részeket a megnyugvó részektől, hogy a történet ritmusát ki tudják alakítani. Vannak, akik a szereplőket jelzik különböző színű cetlikkel. Egy harmadik megoldás, amit magam is gyakran használok, az az outline szoftver. Léteznek speciálisan az írók számára fejlesztett outline szoftverek, ilyen például az Outline 4D. De az ismert regényírószoftverek, mint például a Scrivener vagy a yWriter, általában tartalmaznak outline eszközt. Kutatni kell a neten és megkeresni azt, amelyik az író számára a legszimpatikusabb.

A vázlatírás

Ahogy fent említettem, a vázlat az adott jelenetben történő eseményeket írja le. Oda írhatjuk, kik a jelenet szereplői, hol játszódik a jelenet, milyen az atmoszféra, az időjárás és a többi. Tehát minden olyan fontos momentumot, ami alapján a jelenetet majd meg tudjuk írni. Munkamódszernek választhatjuk azt, hogy először megírjuk azoknak a jeleneteknek a vázlatát, amelyekről már biztosan tudjuk, hogy benne lesznek a regényben, és elhelyezzük őket az idővonalon. Azaz nagyjából sorba rakjuk őket úgy, ahogy majd a történetben szerepelni fognak. Azért nagyjából, mert előfordulhat, hogy meggondoljuk magunkat és végül máshová helyezzük a jelenetet. Beilleszthetjük az üres jeleneteket is, amik még nincsenek kitalálva. Azok türelmesen várakoznak a helyükön. Bár üresek, tudjuk, hogy ott majd valaminek történnie kell, csak még nem jutottunk el oda, hogy ezt pontosan kitaláljuk vagy megfogalmazzuk. Ezt a szakirodalomban úgy mondják, hogy kitöltjük a réseket, a lyukakat a történetben (filling the gaps or plot holes). Ez az egyik legnagyobb erőssége a plotter típusú írásnak. Ezekbe az üres helyekbe betölthetünk előremutató cselekményt, mellékszálat, visszaemlékezést, leírást két fő jelenet közé stb. Variáljunk! Gondolkodjunk, milyen eseményekkel tudjuk gazdagítani a történetet, majd azt helyezzük el a vázlatban. Ne kapkodjuk el! Nagyon fontos, hogy jól legyen a vázlat megszerkesztve. Egy jó outline már fél siker. Hagyjunk időt bőven a vázlat megtervezésére. Ha nincs kitöltve egy-egy jelenet, nem kell pánikba esni, akkor nyugodtan lehet pihentetni a sztorit. De ha mégis híján vagyunk a türelemnek, akkor addig el lehet kezdeni azoknak a jeleneteknek a megírását, amelyikben már biztosak vagyunk. De sokan vannak, akik azt mondják, ők képtelenek lennének úgy írni, hogy ide-oda ugrálnak a történetben, és nem folyamatosan haladnak a regény elejétől a vége felé. Ki kell próbálni. Ha mindent üres helyet kitöltöttünk, átgondoltan, jó ötletekkel teletűzdelve befejeztük a vázlat elkészítését, nem érhet bennünket meglepetés a regény írása közben. Hiszen, már jó előre tudjuk, hogy mikor mi fog történni. Így már átgondoltan tudjuk csűrni csavarni a mondatokat. Sokkal izgalmasabb, élvezhetőbb könyvet teszünk az olvasó elé. Nem eshet meg velünk az, mint a pantser írókkal, hogy a regény egy adott pontján elveszítjük a fonalat és összeomlik a történet, ha egyáltalán volt történet. Mivel én forgatókönyvíróként kezdtem, és csak később fogtam bele a regényírásba, ezért megtartottam azt a szokásom, hogy az outlinet, azaz a vázlatot mindig jelen időben írjam. Viszont a kész jelenetet a könyvben már múlt időben írom. Ez azért van, mert még most is filmszerűen gondolkodom.

Mi a jelenet?

A regénybeli jelenet, hasonlóan a filmhez, egy adott helyszínen, azonos időben történő események láncolata. A regénybeli jelenetek hosszabb időt ölelnek át, mint egy filmjelenet. A regényjelenetben több esemény történik, hosszabbak a dialógusok, kifejezésre kerülnek a gondolatok, érzések, a hangulat, a környezet leírása stb. Nézzünk egy példát outline, azaz vázlat írásra (olyan stílusban, ahogy én szoktam írni)

24. jelenet Hatalmas hóvihar (rettentő hideg). A két férfi visszaér az ócska, félig földbe ásott faviskóhoz. Szinte már belepte a hó. Bemennek. A fagyott magokból és gyümölcs maradványokból (amit az úton gyűjtöttek) tea szerű dolgot főznek. Egy erős süvítő széllökés a kéményen keresztül elfújja a kályha apró tüzét, a parázs szétrepül a viskóba. Nincs több gyufájuk tüzet gyújtani. Bent egyre hidegebb lesz.

25. jelenet Iskolai előadás. A színpadon a kisgyerekek énekelve, sort alkotva mennek körbe a dal ütemére, hatalmas rajzolt, színezett papír napraforgókkal a kezükben. Jessy a közönség közt ül, csillogó szemekkel nézi a kislányát. Megzizzen a mobil telefonja. Kiveszi a táskájából, beleolvas. Arcán aggodalom. Feláll és kikászálódik a sorból, majd sietve kiszalad a teremből. A folyosón áll és telefonál, majd leteszi a telefont és kétségbeesetten háttal a falnak dől. Egy férfi a teremből utána siet. Beszélgetnek a folyosón. A férfi csípőre tett kézzel elgondolkodva áll. Majd a nő visszamegy a színházterembe. a férfi előveszi a telefonját.

26. jelenet Söröző. Hangos zene, füst. Beszélgető, nevetgélő, hangoskodó emberek. Berry (Jessy apja) a sörpult mellett ül és cigarettázik, mellette nagy korsó pia. Egy kisebb banda muzsikál a kocsma végében, barna hajú lány énekel. Őket figyeli. Balra biliárdozók egy csoportja. A pultos jön felé, miközben poharat törölget egy ronggyal a kezében, odahajol Berryhez és a fülébe súg valamit. Berry egy telefon mellett áll a sörözőben, egyik fülét befogja, hogy hallja a beszélgetést. Leteszi a telefont, vissza a pulthoz, fizet, beszél még pár mondatot a pultossal, majd kimegy és taxit int.

Bár a fenti három jelenet elég kommersz, a célom az volt vele, hogy betekintést nyújtsak egy outline szerkezetébe. Természetesen, ahogy fentebb említettem, saját döntés, hogy ki milyen részletességgel ír meg egy-egy jelenet vázlatot.

Miből mennyit?

Bár egyeseknek ez elsőre furcsának tűnhet, de bizony nagyon sok írónak fontos egy mű megtervezésénél, hogy mekkora terjedelmű lesz a könyve. Azaz hány oldalból, hány fejezetből és mennyi jelenetből fog állni. Sokan úgy gondolják, hogy ebbe teljesen felesleges matematikát belevinni, de valójában tévednek, mivel a könyvkiadóknak és a forgalmazóknak egy-egy zsánerrel kapcsolatban elvárásaik vannak. Ha egy adott zsáner túl hosszú vagy túl rövid az olvasók által megszokott terjedelemnél, akkor az már egy negatívum a megjelentetéssel kapcsolatban. Persze a szerző, ha magánkiadásban gondolkodik, akkor elvileg azt csinál, amit akar, de valójában azért itt is észszerű figyelembe venni ezeket a sztenderdeket.

A könyv terjedelme.

Egy könyv terjedelmét az olvasók az oldalszám alapján ítélik meg, a kiadók és a szerzők ezt a szavak vagy a karakterek (ebben a bekezdésben betűket értünk alatta) számával mérik. A leggyakoribb számítási mód a szavak száma. Ebből nagyjából kiszámítható az oldalszám is, ha a szavak számát elosztjuk 250-el. A 250 darab szó egy átlagos méretű szépirodalmi könyvoldal szavainak száma (körülbelül), és általában ennek alapján szokták a becslést végezni. Például egy 84 000 szavas regény kb. 336 oldalas. (84 000 : 250 = 336). Természetesen az oldalszám nyomtatott könyv vagy pdf esetén sok minden mástól is függ. Ilyen a betűtípus, betűméret, sor távolság, oldalméret stb. Ebooknál nincs ilyen, mivel ott az oldalszám általában csak tájékoztató jellegű (a legtöbb eszköz inkább azt jelzi, az olvasó a könyv hány százalékánál tart), mivel ahány készülék, annyiféle méretre tördeli a szöveget. Természetesen, számolhatunk visszafelé is, ha inkább az oldalszám alapján szeretnénk a könyvünket megtervezni. Ilyenkor egyszerűen megszorozzuk a tervezett oldalszámot 250-el és megkapjuk a szavak számát.

Miért érdemes szavak számában tervezni?

Nem csak azért érdemes a szavak számával tervezni, mert ezt várják el a könyvkiadók, hanem azért is, mert a legtöbb regényírószoftver, de a hagyományos szövegszerkesztők nagy része is, karakterekben és/vagy szavakban méri a haladást. Amikor regényt írunk, sokan szeretik látni, mennyit haladtak az írással. Egyrészt tájékoztat minket, másrészt ösztönöz a további munkára.

Az alábbiakban felsorolom az ismert zsánerek átlagos(!) szószám tartományát.

Romantikus történetek 70 000 - 100 000 szó Thriller, Horror, Misztikus, Krimi 70 000 - 90 000 szó Akció, Kaland, 70 000 - 100 000 szó Történelmi regények 80 000 - 100 000 szó Sci-fi és Fantasy regények 90 000 - 120 000 szó (fantasy sokszor több, de ne legyen több mint 150 000) Életrajz és Visszaemlékezés 70 000 - 90 000 szó (tehát egy átlag regény kb. 85 000 szavas, azaz kb. 340 oldal.)

Gyerekkönyvek Képeskönyv 2 - 6 éves: 300 – 800 szó Kisiskolás 6 - 8 éves: 200 – 3500 szó 7 - 9 évesek: 4000 – 20 000 szó 9- 12 évesek : 20 000 - 40 000 szó 13-18 évesek: 40 000 – 80 000 szó

A következő kérdés, hány fejezetből álljon a regény?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert ez teljesen szabadon választott, nincs rá szabály. Van olyan könyv, ami nincs fejezetekre bontva, és van, amelyikben rengeteg van. A szerző döntése, hány fejezetre darabolja fel a regényét. Egyértelmű, hogy ennek valamilyen szabályszerűséget, észszerűséget kell tükröznie, tehát nem lehet egy fejezetet úgy befejezni, hogy egy jelenetet kettévágunk és azt a következő fejezetben folytatjuk tovább. Egy fejezet általában egy nagyobb összefüggő történetrészt választ el a következő nagyobb egységtől. Ha mégis szeretnénk valami támpontot kapni, akkor az átlagos fejezetszám kb. 12-24 a legtöbb regény esetében.

Hány jelenetből álljon a regényünk?

Mivel ez az oldal a szerző által kifejlesztett plotter írást hivatott bemutatni, ezért ez a kérdés fontos hangsúlyt kap. A regény építőeleme a jelenet. Van a regényünk kezdőpontja, az első jelenet, és a vége, az utolsó jelenet. De hány jelenetnek kell közte lennie, azaz hány eseménynek kell történnie, hogy a regény cselekményes legyen? Ez azért fontos, mert ha kevés az eseményünk, a regény unalmas lesz, hiába karakter-vezérelt. A karakter-vezérelt regényírás nem mentesít minket attól, hogy elhanyagoljuk a cselekményt. Ha pedig túl sok az esemény, és ehhez nem társul a regényünk fizikai terjedelme, akkor meg nagyon cselekményes, pörgős lesz, ami nem minden esetben jó.
A történet, ahogy azt már egy előző részben olvastuk, a hős útját mutatja be. Honnan indult, mi történt vele, és mi lett ennek a következménye, végkifejlete. Hogy mennyi az ideális jelenetszám, azaz történés (esemény) egy regényben, hogy az kiegyensúlyozott és dinamikus legyen, nagyon megoszlanak a vélemények. Sokan azt írják, bármennyi lehet, amennyit a regény megkíván. De a bármennyi, az bármennyi lehet, ez nem egy olyan mérték, ami segíti az író munkáját. Márpedig, aki ennek az oldalnak az olvasója, az szeretné tudni, hogy tervezzen. Én ebben az alábbi tanácsot adom az olvasónak, ami szerintem egy ideális választás és magam is így dolgozom .

Jelenetek száma.

A tervezett oldalszám osztva öttel. Például a regényünk 85 000 szóból fog állni, akkor az 340 oldal, mivel 85 000 : 250 = 340. Az oldalszámot elosztjuk öttel, akkor megkapjuk az ajánlott jelenet mennyiséget azaz, 340 : 5 = 68 jelenet. Ha a könyvünk 112 000 szóból fog állni, akkor 112 000 : 250 = 448 : 5 = 89.6 jelenet, azaz kb 90 jelenet. Tehát körülbelül(!) ennyi jelenetet kell megterveznünk (Sok szerző is nagyjából hasonló elven tervez. Van aki a szavak számát osztja vissza 1250-el vagy 1500-al.). Természetesen ez lehet több is vagy kevesebb is, ez nem egy kőbevésett szabály, hanem csak egy iránymutatás. Ebben az esetben egy-egy jelenet átlagosan 5 oldal lesz. Azért átlagosan, mert egyes jelenetek rövidebbek, mások hosszabbak lesznek majd a regényben, de ez most nem fontos számunkra. A lényeg az, hogy tudjuk, kb mennyi jelenetszámmal tervezzünk az outline, azaz a vázlat kialakítása során.

A könyv címe

A profi íróknak (nem beszélve a kiadókról) is komoly fejtörést okoz egy könyv címének kitalálása. És ez nem véletlen. Első blikkre úgy gondolhatnánk, hogy az a legjobb cím, amit kitaláltunk és nekünk tetszik, de a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb. Van, hogy a kiadó kezd el agyalni rajta, mert nem csak a művészi szempont a tényező. Sok esetben a marketing, a reklám lehetőségek, és a vásárlói célcsoport igényeinek a figyelembevételével találják ki a könyv címét. Mutatok pár útmutatást, amivel a pályafutásom alatt találkoztam (kiadóktól gyűjtöttem):

• A könyv címe legyen rövid, hogy könnyen megjegyezhető legyen.
• Ne legyen benne olyan szó, ami ritkán használt, vagy sokan nem ismerik a jelentését.
• Lehetőleg A vagy B betűvel kezdődjön.
• Közel legyen valamelyik világhírű regény vagy film címéhez, ami hasonló téma és zsáner. Ne egyezzen valamelyik világhírű film vagy regény címével. Jó, ha felismerhető belőle a zsáner.

Egyik-másik példa meglepő, elmagyarázom az indoklásukat. A vagy B betűvel kezdődjön: mivel sok internetes oldal és katalógus ábécébe rendezi a könyveket, akár zsánerekként, kerüljön a lista elejére. Az tényleg tapasztalat, hogy az emberek általában a második-harmadik keresőoldal után feladják a további keresgélést.

Közel legyen valamelyik világhírű regény vagy film címéhez, ami hasonló téma és zsáner. Mert ha egy konkrét címre keres az olvasó, akkor rögtön előtte, vagy utána, vagy a közvetlen közelében a listán megjelenhet a mi könyvünk is, és nagyobb eséllyel kattint rá, néz bele. Ez igaz a könyvesboltokra is, ahol szintén zsáner és téma szerint vannak a könyvek elrendezve, és általában a címük szerinti ábécé rendbe (vagy a szerző neve szerint, ez boltonként változó). Ezek közt kotorászva, könnyen rálelhet a miénkre is a vásárló.

Ne egyezzen valamelyik világhírű film vagy regény címével (vagy mégis?) Erre volt egy híres eset pár évvel ezelőtt. Egy amerikai írónő regénye világsiker lett és mozifilm is készült belőle, miközben létezett egy másik könyv, egy ismeretlen szerzőtől, ugyanezzel a címmel. Aminek az lett az eredménye, hogy rengeteg vásárló benézte a címet, és nem a bestsellert vásárolta meg, hanem a másik szerző könyvét, és ezért ez a szerző is milliomos lett. Most mondhatjuk azt, hogy piszok nagy szerencséje volt a másik szerzőnek, de mondhatjuk azt is, hogy a bestsellerkönyv kiadója nem járt el elég körültekintően. Mert tulajdonképpen, akik tévedésből nem a bestseller könyvet vették meg, azok eredetileg a kiadó potenciális vásárlói lettek volna, tehát elvileg ennyi vevőt elbukott a kiadó. Tehát a szakemberek azt javasolják, hogy ne adjunk ki olyan könyvet, aminek a címe egyezik egy már megjelent könyv címével (elég nehéz olyan címet kitalálni, ami jól hangzik és még nincs azonos vagy nagyon hasonló hozzá). De van az éremnek egy másik oldala is. Megtörténhet az is, hogy azonos a cím, de a miénk lesz siker. Akkor itt sem kizárt, hogy a vásárlók egy jelentős része a másikat veszi meg a miénk helyett tévedésből. Akkor viszont magunkkal szúrtunk ki.

A próbaolvasásról

A próbaolvasók, vagy béta teszterek, vagy bétázók azok a személyek, akik átolvassák a kész kéziratot és véleményezik azt. Ezt sok író szereti és él ezzel a lehetőséggel. Természetesen, minden szerzőnek a saját szíve joga eldönteni, hogy kiadja-e a kéziratát bétázóknak elemzésre vagy sem. Most talán csalódik a kedves olvasó, de én bizony nem használok bétázókat és el is árulom miért. A kérdést több oldalról járom körbe. Először is azért nem, mert egy-két személy véleménye nem elegendő ahhoz, hogy valóban értékelhető kritikát kapjak. Sokkal-sokkal több ember véleményére lenne szükség ehhez, de erre meg nincs lehetőség. De ha lenne is rá lehetőség, rendkívül kockázatos elküldeni egy még meg nem jelent kéziratot egy tucatnyi embernek. Másodsorban. Hallottam egy történetet Paul Bright filmrendezőtől egy kurzuson, amiből sokat tanultam, Mesélte, hogy amikor megjelent az első filmje, nagyon le volt törve a negatív kritikák miatt. Persze, voltak pozitív kritikák is bőven, de a negatívok nagyon elszomorították. Aztán egyszer csak rájött arra, hogy azért kapta ezeket a negatív kritikákat, mert az a film, amit készített, nem azokhoz az emberekhez szólt, akik a negatív kritikákat írták. Azért nem érintette meg őket a film mondanivalója, mert nem ők voltak a célcsoport. És ez egy nagyon bölcs meglátás. A könyv esetében is pontosan így van. Ha a regényünk célközönsége más, mint például a bétázó igénye, az nem fog találkozni, és vagy negatív kritikát fogunk kapni tőle, vagy olyat, ami nem igazán mértékadó. Ilyen egyszerű a válasz. Könnyen elképzelhető, hogy a bétázónak más az ízlése, ezért nem tetszik neki az írásunk, és már nem is olvassa jó szívvel azt. Egy editor, aki a zsánertől függetlenül nézi át a könyvünket, sokkal hasznosabb segítségünkre lehet, mint egy bétázó olvasó. Harmadsorban, majd az olvasók eldöntik a vásárlásaik szavazatával, hogy tetszik-e a könyv nekik vagy sem. A regény az én gyermekem. Én álmodtam meg, én alkottam meg. Én éltem meg a karaktereim útját a történeten keresztül, én alakítottam őket olyanná, amilyenekké lettek. Az én könyvem olyan, amilyenek én látni akarom, és így is engedem útjára.

A szerzői jogról

A törvény azt mondja, a szerzőt a szerzői jog megilleti a mű megszületésének pillanatában. Ez így szépen hangzik és igaz is, de ez így még nem elég, szerintem ez még nem nyújt valódi védettséget egy műnek. Az rendben van, hogy a törvény ekképp rendelkezik, de mivel tudom bizonyítani mások előtt, hogy az adott alkotás tényleg az én művem. Hogy valóban én írtam, az én munkám. Főleg akkor, ha a lopás gyanúja felmerül. Ha két személy ugyanazt állítja, mármint azt, hogy ő az adott mű írója, mivel tudja bizonyítani ezt? Hallottam olyat, hogy a bíróság azt vette figyelembe, hogy melyik mű jelent meg először nyilvánosan. Sajnos előfordul, hogy egy szerzőnek ellopják a kéziratát. Ez történhet szándékosan is, de megtörténhet az is, hogy valaki elhagyja a laptopját vagy azt az eszközt amelyiken a kéziratát tárolja és az rossz kezekbe kerül. Ha elkészült a kézirat érdemes találni egy módszert arra, hogy legyen valamilyen bizonyíték a kezünkben arról, hogy egy adott időpontban ez a kézirat már létezett és a mi alkotásunk. Lehet soha nem lesz rá szükség, de ha ellopják a kéziratot és nekünk bizonyítanunk kell az igazunkat, valamilyen bizonyítékot fel kell tudnunk mutatni, hogy ezt hitelesen igazolni tudjuk. Létezik egy olyan megoldás, amit úgy neveznek, hogy a szegény ember copyright-ja. Ez úgy működik, hogy a szerző a kéziratát feladja postán a saját címére, ajánlott levélben, úgy lezárva, hogy annak még a lehetősége se merüljön fel, hogy a boríték utólag felnyithatóvá válhatott, követési kóddal ellátva, aláírással átvéve. Majd ezt a borítékot őrzi, és ha esetleg perre kerülne a sor, ezt mutatja be bizonyítékként a bíróság előtt. Ez azon az elven nyugszik, hogy a postán átfutott hivatalos iratok jegyzése és hatálya is az átvételi dátumot veszi figyelembe. Viszont azt is tudni kell, hogy ezt a verziót a bíróság nem köteles bizonyítékként elfogadni. Érdemes a szerzőnek a hazájában érvényes szerzői joggal kapcsolatos törvényeket, rendeleteket megismerni, illetve utána járni annak, hogy van e valamilyen hivatalos lehetőség arra, hogy a kéziratát le tudja védetni. Egyes országokban van hivatal, ahol ezt elvégzik, más országokban elfogadják a közjegyzői igazolást és borítékolást, de a legtöbb országban nincs semmilyen hivatalos eszköz erre. Léteznek online copyright szolgáltatások, ahová feltölthetjük a kéziratunkat és azok a fájlt digitális aláírással és időbélyeggel látják el, majd erről letölthető igazolást állítanak ki. Ezeket a szolgáltatásokat általában vállalkozások üzemeltetik. Érdemes utána nézni, milyen régóta üzemel a vállalkozás, mennyire megbízható. Természetesen ezt sem köteles a bíróság elfogadni. Bármelyik védelmet is használjuk, a bíróság mérlegeli és dönti el, hogy ezt figyelembe veszi-e vagy sem. Nem vagyok jogász, így erről pontosan én sem tudok nyilatkozni, amit itt most említettem, én ezekről tudok.